Az év vége sokunk számára a találkozásokról, ünnepi eseményekről és közös pillanatokról szól – nem véletlen, hogy ilyenkor szeretnénk a legjobb formánkat hozni. A friss, üde, fiatalos megjelenés azonban ritkán válik láthatóvá egyik napról a másikra: a legtöbb esztétikai kezelés vagy plasztikai beavatkozás esetében idő kell, hogy a végleges eredmény kialakuljon.
Éppen ezért, ha idén karácsonykor vagy szilveszterkor igazán jól szeretnél kinézni, érdemes már most megtervezni a szükséges kezeléseket. Emellett az ünnepi időszak nyugalma megfelelő lehet a nagyobb beavatkozásokat követő gyógyulásra is, így érdemes lehet ezzel is számolnod.
Az alábbiakban összegyűjtöttük, mely beavatkozásokra érdemes időpontot foglalnod, hogy magabiztosan indulhass neki az ünnepi időszaknak vagy a következő évnek!
A mellnagyobbítás térfogatot és formát ad a melleknek, így arányosabb, harmonikusabb testkontúrt hozva létre. Az implantátumok segítségével enyhébb vagy látványosabb méretnövekedés is elérhető, attól függően, milyen eredményt szeretnél. A természetes hatású végeredmény feszesebb, fiatalosabb dekoltázst eredményez, kiemelve a derék és a csípő vonalát.
Bár a páciensek többsége 5–7 nap után visszatérhet a hétköznapi teendőkhöz, a mellnagyobbítás után a teljes felépülés pár hétig tart. Az implantátumok pozíciója és az esetleges duzzanat 3–6 hónap alatt rendeződik. Ha ünnepekre tervezed a beavatkozást, érdemes minél hamarabb bejelentkezni.
Testalkattól függetlenül bárkinél kialakulhatnak makacs zsírpárnák, melyek lehetnek súlyingadozás, terhesség vagy természetes öregedési folyamat következményei. A zsírleszívás egynapos sebészeti eljárás, amely kiváló lehetőséget biztosít a testkontúr tökéletesítésére: hatékonyan eltávolítja a felesleges zsírt a felkarról, a hasról, az oldalsó úszógumik területéről, a derékról, a combokról és az áll alatti régióból.
A gyógyulás általában körülbelül pár hetet vesz igénybe: a páciensek többsége 5–7 nap után visszatérhet a munkába és a megszokott tevékenységekhez. Mivel a zsírleszívás – mint minden sebészeti beavatkozás – duzzanattal járhat, érdemes legalább két hónappal számolni a végleges eredmény megjelenéséig. Az ünnepek előtti időszak tökéletes lehet zsírleszívás elvégzésére, hiszen így van időd pihenni, ruhában már feltűnő a változás, mire pedig jó idő lesz, a végeredmény is kialakul.
A felső szemhéj vékony, érzékeny bőre az idő múlásával megereszkedhet, ami fáradt vagy akár betegség látszatát keltő megjelenést kölcsönözhet a tekintetnek. A szemhéjplasztika – vagy más néven blepharoplasztika – célja a felesleges, megereszkedett bőr eltávolítása, hogy üdébb, nyitottabb, élettel telibb szemkörnyéket eredményezzen.
A beavatkozás a szem alatti vagy feletti zsírsérveket is kezeli, ezzel csökkentve a sötét karikákat és az alsó szem alatti táskákat. A javulás szinte azonnal látható. Bár a duzzanat és a véraláfutás általában enyhe, 2–4 hetet érdemes hagyni a teljes gyógyulásra. Ha most bejelentkezel, az ünnepekre akár meg is fiatalodhatsz! Persze mindez egyéni adottságaidtól is függ.
Az injekciós ránckezelés, ismertebb nevén bo-tox átmenetileg gyengíti az izmokat, ezáltal kisimítja a ráncokat és fiatalosabb megjelenést kölcsönöz. Elsősorban a mimikai ráncok kezelésére használják, például a szarkalábakra, homlokráncokra és a szemöldök közti területre.
Az arckifejezés ellazul, az arc fiatalosabb, üdébb lesz. A kezelés csak néhány percet vesz igénybe, és nem igényel felépülési időt. Bár az eredmény nem azonnali, - kell 1 hét, mire beáll a hatóanyag - akár hónapokig is tartós maradhat. Körülbelül egy hét után már láthatók az első hatások, ezért érdemes lehet a bo-tox kezelést az ünnepek előtti időszakra időzíteni.
A ráncfeltöltéshez és ajakfeltöltéshez alkalmazott anyagok többsége hialuronsav alapú, amely serkenti a kollagéntermelést, feltölti a ráncokat, kisimítja az aknés hegeket, megemeli a megereszkedett területeket, valamint visszaadja a volument a szem alatti részen vagy az orcák területén. Ezek a készítmények tehát sokoldalúan felhasználhatók, egyéni igényeidre szabhatók: ha a ráncaidtól szeretnél megszabadulni, akkor is hatékony megoldást jelentenek, de például telt és nőies ajkakkal is várhatod az ünnepeket.
A hatás azonnal látható, és általában hónapokig tart. Bár a töltőanyagoknál nincs hosszabb felépülési idő, kisebb duzzanat vagy pontszerű bevérzés előfordulhat, ezért nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a kezelést, érdemes már most bejelentkezned az Aestheticába.
Ha szeretnél a lehető legjobban kinézni az ünnepi időszakra, nincs vesztegetni való időd!
Ha további információra van szükséged a mellnagyobbításról, zsírleszívásról, szemhéjplasztikáról vagy az esztétikai kezelésekről, érdemes időpontot kérned az Aesthetica Orvosi Központba, ahol modern eljárások, prémium minőségű hatóanyagok és profi orvosok várnak! Szakértőink segítenek megtervezni a Számodra ideális plasztikai vagy esztétikai beavatkozást: kezelésedet személyes igényeidhez és adottságaidhoz igazítjuk, így a maximumot hozhatod ki magadból az ünnepek során.
Foglalj időpontot konzultációra, és kezdd el a felkészülést már most, hogy az ünnepek idejére a legszebb, legmagabiztosabb formádban tündökölhess!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.

Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.