Amikor hajvesztéssel szembesülünk, hajlamosak vagyunk egyből az azonnali, külsőleges megoldások és hajvitaminok felé fordulni, azonban ha mélyebbre ásunk a haj biológiájában, akkor rájövünk, hogy elsődlegesen máshol kell keresnünk a megoldást. A táplálkozás és a bélrendszer egészsége kiemelt fontossággal rendelkeznek a haj egészségének megőrzése szempontjából. A bélrendszer mikroflórája elképesztő mértékben, sejtszinten befolyásolja az egészséges hajnövekedést: a bélrendszer baktériumai hatással vannak a hajnövekedésért felelős keranocita sejtekre is.
Az emésztőrendszer az egyik legnagyobb szervrendszer, amely elképesztő munkát végez: életünk alatt körülbelül 60 tonna élelmiszer halad át rajta, valamint számtalan káros mikroorganizmus, ami veszélyeztetheti a bélrendszer egészségét. A gyomor-bél traktusban élő mikroorganizmusok összességét mikrobiótának vagy mikrobiomnak nevezzük, az emberi szervezettel bonyolult és kölcsönös kapcsolatban élnek, számukat nagyjából 38 billióra becsülik. Fontos, hogy a bélrendszerünkben élő több ezer mikroba között léteznek jótékony bélbaktériumok, amelyek segítik az emésztést, szabályozzák az immunrendszert és szerepet játszanak az agy egészségében, valamint vannak olyan kórokozó vagy betegséget okozó baktériumok, amelyek nem hasznosak, sőt, kifejezetten kártékonyak is lehetnek.
A bélrendszer egészségének, természetes egyensúlyának felborulása hajhulláshoz vezethet, azonban a mikrobiom egészségét számtalan tényező befolyásolhatja, több okból is zavar keletkezhet ebben a finomhangolt, összetett rendszerben. Az egészséges bélmikrobiómát fenyegető legfőbb veszélyek közé tartozik a stressz, a gyakori antibiotikum-használat, valamint a helytelen táplálkozás is.
A stressz az egész szervezetre negatív hatást gyakorolhat, ez alól pedig az emésztőrendszer sem kivétel. A stressz gyakran fokozott gyulladással jár, amelynek hatására bizonyos kártékony baktériumok elszaporodhatnak a bélrendszerben, emellett a mikrobiom sokfélesége csökkenhet, de akár fekélyt vagy a bélrendszer szivárgását is előidézheti a fokozott stressz.
Nem véletlen, hogy az antibiotikum kúra mellé minden esetben probiotikumok szedését is javasolja az orvos, hiszen az antibiotikumok szó szerint elpusztítják a bélflórát, ezzel felborítva az egészséges bélműködést. Az antibiotikumok emellett kimeríthetik a szervezet B-vitamin raktárait, valamint csökkenthetik a hemoglobin termelését is, ami befolyásolhatja a haj növekedését is, hiszen a hemoglobin felelős az oxigén szállításáért a vérben. A hemoglobin tartósan alacsony szintje vérszegénységet is okozhat, aminek eredménye többek között erőteljes hajhullás is lehet. Az antibiotikumok által a bélben keletkező diszbiózis vagy diszbakteriózis, azaz a bélbaktériumok normális állapotának felborulása más hajra gyakorolt hatásokkal is járhat: csökkenhet azoknak a baktériumoknak a száma, amelyek a haj növekedésének támogatására szolgáló tápanyagokat állítják elő.
Helytelen táplálkozás hatására a káros baktériumok kiszorítják a jótékony bélbaktériumokat, ennek következtében a jótékony baktériumok nem képesek az egészséges hajnövekedéshez szükséges tápanyagok előállítására. Ahhoz, hogy hajad megfelelő mennyiségű tápanyaghoz juthasson, kerülnöd kell a finomított cukrokat, a feldolgozott, alacsony rosttartalmú élelmiszereket, a mesterséges édesítőszereket, a vörös húsokat és az alkoholt is.
A felborult bélrendszer által a szervezet részére küldött jelzések gyulladáshoz és autoimmun válaszreakcióhoz vezethetnek, amelynek következménye az erőteljes hajvesztés is.
A szervezetben fellépő gyulladás csökkentésére a szervezet egy hormont, az úgynevezett DHT-t (dihidrotesztoszteron) szabadít fel, amely bár nagyon hatékony a gyulladás elleni küzdelemben, a hajtüsző meszesedését, a szőrtüszőt borító bőrrész hegesedését is okozza, és ennek eredményeként pedig a hajtüsző miniatürizálódásához is vezethet. A szőrtüsző méretének csökkenésével kevesebb tápanyagot és oxigént is képes felvenni, így a folyamat során a szőrtüsző egyre szűkül, a hajszálak pedig nem tudnak felszínre törni. Ez a folyamat a haj erőteljes ritkulását, férfias típusú hajhullást és kopaszodást is okozhat.
Autoimmun betegségek esetén az immunrendszer a saját sejtjeit támadja meg, bizonyos autoimmun állapotok esetén ezek a sejtek a hajnövekedésért felelős szőrtüszők is lehetnek, ami extrém mértékű hajvesztést eredményez, például a gyermekkorban jellemző foltos hajhullás hátterében is autoimmun folyamatok állnak. Ezen felül más autoimmun betegségek is növelik a hajhullás kockázatát, ilyenek például a Lupus, a Hashimoto-kór, a pikkelysömör, a Crohn-betegség és az IBS (irritábilis bél szindróma) is.
Abban az esetben, ha az immunrendszer sérül a bélmikrobiom felborulása miatt, a test a tápanyagokat a létfontosságú szervekhez fogja szállítani, illetve elvonja a tápanyagokat azoktól a helyektől, ahol nem létszükségletű a jelenlétük, például a fejbőrtől is. Például magnéziumhiány esetén a szervezet a beérkező, majd a vastagbélben és a vékonybélben felszívódó magnéziumot az egészséges idegrendszer támogatására fogja fordítani, nem pedig a hajnövekedés elősegítésére.
A bélmikrobiom a hormonok termelését is szabályozza: jelzések által tudatja a szervezet mirigyeivel, hogy az egyes hormonokból mennyit kell termelnie és felszabadítania a szervezetnek a megfelelő működéshez. Tehát a belek befolyásolják a hormonok szintjét, többek között hatással vannak az ösztrogén, a pajzsmirigy hormonok és az alvási ciklust szabályozó melatonin szintjére is. Ennek következtében tulajdonképpen a belek szabályozzák a haj növekedési szakaszait, a haj életciklusának átmeneteit is. A bélbaktériumok emellett az egészséges idegrendszer működéséhez szükséges neurotranszmittereket és neuromodulátorokat is előállítanak, amelyek ezáltal hozzájárulnak az általános egészségi szint megőrzéséhez és a stressz okozta hajhullás kockázatának csökkentéséhez is.
Az immunitás felépítéséhez és szabályozásához is szükséges B-vitamin előállításáért is a bélrendszer felelős, a a B-vitamin hiánya pedig a haj egészségügyi problémáihoz vezethet. A B1 vitamin hiánya letargiához, kimerültséghez vezethet, ebben az esetben a szervezet nem vesz részt a hajnövekedési funkció támogatásában, hiszen energiáit más problémák megoldására fordítja. A B3 vitamin hiánya bélgyulladáshoz, hasmenéshez és dermatitishez vezethet, amelyek együttes eredménye a fejbőr és a szőrtüszők gyulladása, a hajnövekedéshez szükséges tápanyagok rossz felszívódása, valamint az ezek eredményeképp létrejövő erőteljes hajhullás is lehet. A B6 vitamin, vagy más néven biotin elsődleges szerepe a szervezetben, hogy segítse az elfogyasztott élelmiszerek energiává alakítását, valamint elősegítse a a hajat, bőrt és körmöket alkotó fehérje, vagyis a keratin termelődését. Emellett szerepet játszik bizonyos enzimek megfelelő működésében is, így hiánya során az enzimek nem tudják ellátni a feladatukat a hajnövekedésben fontos aminosavak és vitaminok lebontásában.
A bél mikroflórája kulcsszerepet játszik az egészséges immunrendszer támogatásában, az egészséges immunrendszer pedig segít a megfelelő hajnövekedéshez szükséges tápanyagok fejbőrhöz való eljuttatásában, illetve hatással van a hajnövekedéshez elengedhetetlen vitaminok és mikroelemek előállítására és szintézisére is. A bélrendszer egészségének megőrzése érdekében elegendő mennyiségű fermentált élelmiszert kell fogyasztanunk, hiszen ezek tápanyagként szolgálnak a bélrendszerben található jótékony baktériumok számára. Érdemes étrendünket vitaminokkal és omega-3 zsírsavakkal kiegészítenünk, valamint alapvető vitaminokban és mikrotápanyagokban gazdag élelmiszereket kell fogyasztanunk. Ilyen élelmiszerek például a hüvelyesek, a diófélék és a zöld leveles zöldségek is. A halak, a tojás és a sovány húsok is hozzájárulnak a megfelelő mikrobiom fenntartásához, ezáltal támogatják az egészséges hajnövekedést is. Fontos a feldolgozott élelmiszerek kerülése, valamint a káros szokások, például az alkoholfogyasztás és a dohányzás minimalizálása is. A szervezetnek emellett szüksége van olyan élelmiszerekre, mint a kefir, a kimchi és a savanyú káposzta, valamint a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával járó rostok. A gyulladáscsökkentő ételeket is érdemes az étrendünkbe beilleszteni, a keresztes virágú zöldségek által felszabaduló vegyületek például hatékonyan védik a káros külső hatásoktól a szervezetünket.
A kiváltó tényezők kezelése minden esetben kiemelt fontossággal bír, azonban a hajhullás okától függetlenül is alkalmazhatunk hajhullás csökkentő terápiákat. A lézeres hajstimuláció segítséget nyújthat a rossz bélflóra okozta hajhullás kezelésében is, az orvosi háttérrel és modern eszközökkel végzett kezeléssorozat garantált sikert eredményez a hajhullás csökkentésében. Ezen felül az Aesthetica Orvosi Központ átfogó kezelést nyújt, így nemcsak a hajhullás kiváltó okainak felderítésében és a hajhullás kezelésében nyújt segítséget, hanem a hajvesztés mögött húzódó okok kezelésében is. Klinikánkon elérhető az orvosi táplálkozásterápia, valamint gasztroenterológus szakorvos által végzett vizsgálat is, így a megfelelő étrend kialakításával visszanyerheted egészséges emésztésedet és csodálatos hajkoronádat is.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.