Az elálló fülek sokkal több embert érintenek, mint gondolnád. Ez az esztétikai probléma már kisgyermekkortól befolyásolhatja az önbizalmat és a mindennapokat is: gondoljunk csak bele, biztosan van legalább egy olyan ismerősünk, aki sosem köti fel copfba a haját a fülei miatt, esetleg gyerekkorában mesefigurához hasonlították a társai. Az elálló fülekre bár szexepilként is tekinthetünk, a legtöbb esztétikai fülproblémával rendelkező személy inkább megszabadulna ettől a különleges ismertetőjegytől, de legalábbis elrejtené elálló füleit. De mi okozza az elálló füleket és hogyan rejthetők el egy jó frizurával? Cikkünkből megtudhatod!
Az elálló vagy más néven kiálló fülek általában nagyobb szögben állnak el a fejtől, mint az átlagosnak mondható fülek, ez pedig nagyon zavaró tud lenni. Emellett a fülek deformitása is okozhatja a fülek nem túl esztétikus megjelenését, hiszen lehet, hogy a fülkagyló nem áll el nagymértékben a fejtől, mégis aránytalannak tűnik. Az elálló füleknek több oka is lehet, leggyakrabban genetikai tényezők miatt alakulnak ki, örökletesek. Ha mindkét szülő elálló fülekkel rendelkezik, akkor nagy valószínűséggel a gyermekük fülei is elállnak majd.
Emellett a fül porcainak alakja és szerkezete is befolyásolhatja, hogy mennyire állnak el a fülek a fejtől. Ha a fül porcai gyengébbek vagy laposabbak, akkor a fülek hajlamosabbak lehetnek az elálló megjelenésre. Az elálló fülek másik leggyakoribb oka az öröklődésen felül az antihélix területén keresendő, az úgynevezett antihélikus redő (antihelical fold) hiánya vagy nem megfelelő kialakulása okozza. Ez egy természetes görbület a fülkagyló felső részén, amely segít a fület a fejhez közelebb tartani, így ebből adódóan ha ez a redő nem fejlődik ki megfelelően, akkor a fül nagy valószínűséggel eláll. A fülkagyló belső öble vagyis a concha is okozhatja a fül elállását: ez egy nagy, kagylószerű rész a fül közepén, ha ez a rész az átlagosnál nagyobb vagy előreugró, abban az esetben is elállhatnak a fülek a fejtől.
Ezek a tényezők együttesen is okozhatják az elálló fülek kialakulását, amelyek bár általában nem jelentenek egészségügyi problémát, sok ember esztétikai okokból szeretne változtatni rajtuk vagy legalábbis elrejteni őket, amelyre tökéletes megoldás lehet egy jól átgondolt frizura.
Számos frizura létezik, ami segíthet eltakarni vagy kevésbé hangsúlyossá tenni az elálló füleket, így ha ezzel a problémával küzdesz, akkor itt van néhány ötlet, amelyeknek akár a mindennapjaidban is hasznát veheted.
Bár számos olyan frizura létezik, amely elrejti a füleket, előfordulhat, hogy nem szeretnél állandóan ezzel foglalkozni, hiszen macerás lehet a fülek takargatása. Ebben az esetben a fülplasztika a legjobb megoldás, hiszen egy gyors és rövid felépülési idővel járó műtéti beavatkozással véglegesen megszabadulhatsz az elálló fülek problémájától.
A fülplasztika műtét többféle problémára is megoldást jelenthet, alkalmazható a füleket érintő deformitások és az aszimmetria korrekciójára, de természetesen elálló fülek esetében is tökéletes megoldást jelent. Már 12 éves kortól elvégezhető beavatkozás, így akár a tinédzserkori problémáktól és önbizalomhiánytól is megkímélheti fiatalabb Pácienseinket. A fülkorrekció mértékétől függően altatásban vagy helyi érzéstelenítésben is végezhető műtét, amely csupán 1-2 órát vesz igénybe szakképzett plasztikai sebészeink számára. A fülplasztika utáni felépülési idő viszonylag gyors, már egy héttel a beavatkozás után visszatérhetsz a munkába, fiatalabb Pácienseink pedig az iskolába.
Ha eleged van az állandó fültakargatásból és elgondolkoztál a műtéti lehetőségen is, akkor gyere el ingyenes plasztikai sebészeti konzultációnkra, ahol minden apró részletet megtudhatsz a fülplasztikáról! Orvosi Központunkban exkluzív környezetben, személyre szabott lehetőségekkel várunk a műtéti megoldásokkal és a fizetési lehetőségekkel kapcsolatban is.
Érdekel a fülcimpa korrekcióról szóló cikkünk is? Ide kattintva elolvashatod!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.