Minden nő tökéletes alakra vágyik, ami a plasztikai sebészet modern vívmányaival ma már sokkal könnyebben elérhető. A kerek idomok mellett a lapos has és vékony derék számít korunk szépségideáljának, ami rengeteg munkát és kitartást igényel, de a megfelelő plasztikai beavatkozással segíthetünk a folyamaton. De vajon milyen beavatkozást érdemes választani annak érdekében, hogy a maximumot hozzuk ki alakunkból?
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő brazil fenékfeltöltés vagy más néven BBL maga mögé utasította az implantátummal történő fenéknagyobbítást, hiszen sokkal természetesebb és esztétikusabb eredményekkel jár: a fenék nagyobb és kerekebb lesz, míg a kritikus területeken a Páciens megszabadul a zsírlerakódásoktól, így a derék területe vékonyabbá válik, ami még inkább kiemeli a feneket. A BBL műtét által biztosított áhított homokóra alak elérése azonban kockázatos, az esetlegesen fellépő komplikációk pedig nagyon súlyosak, akár életveszélyesek lehetnek.
A brazil fenék feltöltés olyan plasztikai sebészeti eljárás, amelynek célja a fenék formájának javítása és méretének növelése, amelyhez elsősorban zsírleszívást végeznek a test különböző területein, például a hason, a csípőn vagy a combokon, majd a testből kinyert zsírral töltik fel a feneket. A beavatkozás nagy előnye, hogy a fenék feltöltés saját zsírral természetesebb és esztétikusabb, mint az implantátumos fenéknagyobbítás, ráadásul a műtét nemcsak a fenék formáját javítja, hanem az előzetes zsírleszívás révén karcsúsítja a test más részeit is. A BBL tartós eredményekkel jár, hiszen abban az esetben ha a Páciens követi a gyógyulási időszakra vonatkozó szabályokat, az átültetett zsír teljesen megmarad a kezelt területen. A beavatkozás minimális hegekkel jár csupán, amelyek a zsírleszívásból és a zsírátültetésből adódó pontszerű sebekből képződnek, ezek idővel szinte láthatatlanná válnak.
A brazil fenék lifting egyértelmű hátrányai közé tartozik, hogy a gyógyulási időszakban legalább két hétig nem lehet leülni, ezért a munkavégzés is nagyon korlátozott. Emellett fontos, hogy a fenékemelés nem való mindenkinek: azok alkalmasak leginkább a műtétre, akik alapvetően karcsú alakkal rendelkeznek, mégis vannak felhasználható, zsírleszívás útján eltávolítható zsírpárnák a testükön.
A műtétet követően hetekig kompressziós ruhát kell viselni, ami időnként kényelmetlen és zavaró is lehet, de természetesen egyénfüggő, hogy mennyire tudják a Páciensek elviselni a kompressziós ruha viselését. Az eredmények kialakulása hosszabb időt vesz igénybe, 6 hónap után válik láthatóvá a BBL eredménye, amikor a duzzanat lemegy és a beültetett zsír stabilizálódik. Fontos, hogy a saját zsírra való fenék feltöltés eredményei bár tartósnak mondhatók, mégis változhatnak olyan esetekben, amikor a testsúly ingadozik. Sok esetben újabb műtét is indokolt lehet a gyógyulás során esetlegesen kialakuló aszimmetria vagy egyenetlenségek miatt.
A derék és a fenék átformálásával a fenék feltöltés az egyik leglátványosabb eredményekkel járó plasztikai beavatkozás. Elmondható azonban, hogy a BBL műtét egy komplex eljárás, amely olyan plasztikai sebészt igényel, aki speciális tapasztalattal és képzettséggel rendelkezik, valamint magas szakértelemmel bír a test funkcionális rendszereivel kapcsolatban a műtét biztonságos és helyes végrehajtása érdekében. Bár idegen anyag nem kerül a szervezetbe a BBL műtét során, a beavatkozás mégis magas kockázattal jár.
Bár eredményessége miatt csábító lehet a brazil fenékfeltöltés, fontos tudnod, hogy a buttlift számtalan kockázattal jár, amelyek között életveszélyes szövődmények is vannak! Mint minden sebészeti beavatkozásnál, itt is fennáll a fertőzés veszélye, azonban ez a legkisebb probléma a BBL műtét kockázatai kapcsán. A brazil fenékemelés jár a legmagasabb arányú műtét utáni kockázattal a plasztikai sebészeti eljárások között, így igencsak veszélyesnek mondható. A BBL műtét rendelkezik a legmagasabb halálozási aránnyal is, amelynek az úgynevezett zsírembólia az okozója.
A fenék nemcsak zsírból, hanem izmokból is áll, így kiemelkedően fontos, hogy a BBL során a megfelelő helyre kerüljön befecskendezésre a kinyert zsír. A saját zsírral való fenék feltöltés során a zsír kizárólag a bőr alá fecskendezhető, hiszen a zsír izmokba jutása életveszélyes szövődményeket eredményezhet. Ha a zsír bejut a véráramba, több helyen is embóliát okozhat: például a tüdő-zsírembólia során a zsír blokkolja a tüdő vérellátását, ami halálhoz is vezethet. A nem megfelelően végzett brazil fenéklifting során vénába jutó zsír pedig akár a szívet is megállíthatja, ha elzárja annak véráramlását.
Mindezek tudatában Benned is felmerülhet a kérdés: vajon megéri kockáztatni az életedet a tökéletes alakért? Bár mindenki maga dönti el, hogy milyen kockázatokat vállal, szerintünk érdemes megvárni, amíg a BBL technikája olyan szintre fejlődik, ami már teljesen biztonságos és nem jár ilyen súlyos szövődményekkel. Addig is léteznek olyan plasztikai csomagok és eljáráskombinációk, amelyekkel biztonságosan formálhatod a testedet. Ha kíváncsi vagy, mi lenne a Számodra leginkább megfelelő plasztikai beavatkozás, akkor várunk szeretettel ingyenes plasztikai sebészeti konzultációra!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.