A modern világban, ahol a közösségi média platformok, divatmagazinok és hírességek mindent átható jelenléte formálja az esztétikai normákat, egyre többen döntenek a plasztikai műtétek és esztétikai kezelések mellett. De milyen szerepet játszik a félelem ebben a döntésben? Hogyan befolyásolja az önelfogadást és az önbizalmat?

- Hesna Al Ghaoui írása -

Karcsú, izmos felsőtest, telt ajkak, dús, fekete hajkorona – máig látom magam előtt a fiatal férfit, ahogy a Chicago-i toronyház 58. emeletének óriási ablakai előtt állva magát nézi az üvegfelület tükröződésében. Még televíziós újságíróként, a Bábel című sorozat forgatása kapcsán találkoztam az „élő Ken Barbie-ként” is emlegetett, akkor 33 éves Justin Jedlicaval, aki addigra 125 szépészeti műtéten esett át. Átszabták és saját tervezésű implantátumokkal látták el nemcsak az arcát, hanem a felsőtestét, a lábait, a hasát és a fenekét is. Volt olyan műtétje, amely során a homlokcsontjából csiszoltak le egy darabot, hogy laposabb hatást keltsen.

Hogy honnan indult a férfi életében ez a felfoghatatlan megszállottság? Tizenhárom éves volt, amikor felkeltette az érdeklődését a plasztikai sebészet témája: először csak az orrát szerette volna megműttetni, amit túl nagynak és karakteresnek tartott, és rettenetesen zavarta őt. Édesanyja szemceruzájával rajzolta be saját arcán, hogyan alakítaná át a vonásait. Családja szerény anyagi körülmények között élt, így Justin iskola utáni munkákat vállalva, tizenhét éves korára gyűjtötte össze a pénzt a beavatkozásra, ami megváltoztatta az egész életét. „Rájöttem, hogy az alkotás új módja van a kezemben” – emlékezett vissza az interjúnk során a férfi, aki úgy kezdett tekinteni a testére, mint egyfajta alapanyagra, amelyet tetszés szerint alakíthat és formálhat. Volt azonban egy másik belső indíttatása is a beavatkozásokra. „Életemben először éreztem azt, hogy számítok, hogy fontos vagyok. Sosem éreztem azt, hogy értékes vagyok, mert sosem volt semmi csak az enyém. Azelőtt minden közös volt a testvéreimmel, és erőt adott az az érzés, hogy érek annyit magamnak, hogy kényeztessem magam” – emlékezett vissza.

Bár Justin túllépett minden határvonalat, amelyet a józan ész diktál a szépészeti beavatkozások terén, mondatai mégis jól tükrözik, milyen széles spektrumon mozoghatnak azok a motivációk, akár gyerekkori élményekre visszanyúlva, amelyek miatt valaki úgy dönt, hogy megműtteti az arcát vagy a testét. Bár azt gondolnánk, hogy az emberek többsége konkrét korrigálásra szoruló problémát szeretne megoldani a szépészeti eljárásokkal, sokan az önbecsülésüket, önértékelésüket, vagy épp mások általi elfogadottságukat szeretnék megerősíteni. A motivációk között pedig sokszor ott lapul a félelem is. Hogy pontosan milyen félelem?

A válaszhoz érdemes megvizsgálni Dr. Karl Albrecht amerikai kutató piramisát, amelyet az öt alapfélelemről alkotott. A piramis legalsó szintjét, alapját a kihalástól, haláltól való félelem alkotja. Egy szinttel feljebb a csonkítástól való félelem áll, amely a testünk és a testrészeink egészségéről szól, és arról, nehogy a szerveinket káros vagy deformáló behatás érje. A piramis középső szintjét az autonómia elvesztésétől való félelem teszi ki: hogy mozgásképtelenné válunk, hogy valaki korlátoz bennünket a szabadságunkban, a mozgásunkban, vagy elveszítjük a kontrollt a tetteink felett. A piramis tetejéhez közeledve a szeparációs félelem áll: amikor a kötődés elvesztésétől, vagy attól tartunk, hogy egy csoport, egy közösség nem fogad be, vagy kiközösít minket. A piramis csúcsát pedig nem más alkotja, mint a félelem az ego halálától, azaz a szégyentől, a megszégyenüléstől, a sebezhetőségtől. Félelem bármitől, ami olyan önmarcangoló kérdésekhez vezet, hogy elég vagyok? Jó vagyok úgy, ahogy vagyok? Szerethető vagyok?

Albrecht piramisán végigtekintve az öt alapfélelemből bármelyik ott lapulhat egy-egy motiváció mögött, amikor valaki egy szépészeti beavatkozást fontolgat. Az elmúlástól való félelem olyan műtétekre sarkalhat, amely látszólag megállítja, sőt visszafordítja az időt, míg a testrészek betegségével, torzulásával kapcsolatban konkrét megoldást is adhat egy-egy problémára egy plasztikai műtét. Az ember vágya a kontroll megszerzésére olyan területeken is, amelyek alapvetően nem tartoznak a befolyásolási körébe, jól tetten érhető Justin esetében is, akit a műtétek során kifejezetten motivált az, hogy a születési adottságait nem kellett többé elviselnie, és saját irányítása alá veheti testrészei alakítását, átformálását. Mégis a félelem piramis felső két szintje az, amely talán a legtöbbször felbukkan egy-egy szépészeti beavatkozás motivációi között.

Ha végignézünk az önsegítő könyvek, podcastek, workshopok túlcsorduló piacán, kézzelfoghatóvá válik, hogy az ego halálával kapcsolatos félelmek mára teljesen átitatják az emberek mindennapi döntéseit, motivációit. Eközben szinte befogadhatatlan mértékűre emelkedett a ránk ömlő információ-, kép- és ingermennyiség a sokak számára tökéletes élettel és még tökéletesebb külsővel bíró celebekről, akik megtestesítik azokat az évtizedek óta ideálisnak kikiáltott szépségjegyeket, mint a tökéletes bőr, dús ajkak, nádszál vékony derék és kerek fenék. Eközben a félelem az elutasítástól, a kiközösítéstől, esetleg attól, hogy nem felelünk meg bizonyos társadalmi elvárásoknak mindig is az alapvető emberi természet része volt. De a közösségi média térhódításával ezek a félelmek egyre szorosabban kapcsolódni kezdtek a külsőségekhez, a filterek által sokszor hazug „tökéletesség” megjelenéséhez, és egyre fiatalabb korosztályoknál lettek tetten érhetőek az ezekhez kötődő önértékelési problémák.

A félelmek és az esztétikai kezelések közötti kapcsolat tehát egy összetett és sokrétű kérdés. Tanulmányok szerint azok az egyének, akik aktívan használják a közösségi médiát, gyakran magasabb szintű testelégedetlenségről számolnak be, ami fokozhatja a szorongást és arra ösztönözheti őket, hogy kozmetikai beavatkozásokhoz folyamodjanak megoldásként. A műtéti beavatkozások valóban lehetőséget kínálhatnak az elégedettség növelésére, de fontos, hogy az, aki ezt az utat választja, megértse a saját belső igényeit, motivációit és félelmeit, mielőtt ilyen döntést hozna. Az önbizalom végső soron nemcsak a külső megjelenésből fakad, hanem többek között az önismeretből és abból a képességből is, hogy elfogadjuk önmagunkat és a saját belső-külső értékeinket is. Ha a beavatkozások elsősorban vélt társadalmi normáknak való megfelelésre és ezekkel kapcsolatos félelmekre épülnek, a társadalom által diktált szépségideálok folyamatos elérhetetlensége újabb szorongást kelthet, ami további kezelésekhez vezet. Ez a körforgás néha hozzájárulhat olyan lelki problémák kialakulásához, mint a testképzavarok vagy a tartós szorongás.

A szépészeti beavatkozások ugyanakkor nem csak a fizikai átalakulásról szólnak. Egy-egy eljárás valódi életminőség változással is járhat, az eredménye fokozhatja az önértékelést, a magabiztosságot társas helyzetekben, és csökkentheti a külső megjelenés miatti félelmeket is. Az esztétikai beavatkozásokkal kapcsolatos döntést tehát érdemes holisztikus megközelítéssel vizsgálni: megfontolni az egészségügyi kockázatokat, amelyekre az orvosaink és az adott beavatkozást végző szakemberek hívják fel a figyelmünket, és végig gondolni azt is, hogy hozna-e olyan minőségű változást az életünkben, amely megéri ezeket a kockázatokat.

Érdemes figyelembe venni azokat a félelmeket, amelyek a motivációnk mélyén lapulnak, és azt az érzelmi előnyt is, amely a kezelésekkel járhat. S ha már félelemről beszélünk, azokkal a félelmekkel is kezdenünk kell valamit, amelyek óhatatlanul együtt járnak egy műtéti beavatkozással. Ilyenkor érdemes végig gondolni: elég erős-e a vágyunk az óhajtott eljárással és annak várható eredményével kapcsolatban ahhoz, hogy képesek legyünk elfogadni a műtéttel járó félelmeket. Ha egy adott helyzetben van egy célunk, amely erősebb az ahhoz kapcsolódó félelmeinknél, akkor képesek lehetünk ezt az alapvetően nem túl kellemes érzést is kézen fogni és végig sétálni vele az előttünk álló úton, a cél érdekében. Az is segíthet, ha minél több információt beszerzünk az eljárással kapcsolatban, hogy a kiszolgáltatottság érzését csökkentsük és a kontroll érzését erősítsük.

Végső soron a cél az kell, hogy legyen, hogy elfogadjuk önmagunkat, megismerjük belső motivációinkat, és mindez összhangban legyen a döntéseinkkel egy szépészeti beavatkozás esetén is, amely hatással lehet nemcsak a megjelenésünkre, hanem a mentális jóllétünkre is.