Mindenekelőtt tudatossággal. Először is azzal, hogy belátod, tenned kell azért, hogy a tükörből visszanéző arcod továbbra is jókedvűen és magabiztosan mosolyogjon rád vissza. Másodsorban pedig azzal, hogy megfelelő tápanyagokkal, minőségi és bőséges folyadékkal táplálod a bőrödet, továbbá igyekszel a károsító hatásokat – mint például a gyakori éjszakázás, túlzott és fényvédelem nélküli napozás –, kerülni, redukálni.
Mindezek betartása mellett azonban így is megjelennek idővel azok az apró ráncok, amelyek évről évre markánsabbá válnak, illetve mondjuk ki, az öregedési folyamatok természetes velejárója, és persze a gravitációnak is köszönhető az arcizmok tónusvesztése. A 20-as éveinkben még nem érezzük igazán a saját felelősségünket, mivel az arcunk még nem, vagy kis mértékben tükrözi az idő múlását, azonban a bűvös 30-at átlépve egyszeriben láthatóvá válnak ezek a jelek.
Egyéne válogatja, ki hogyan reagál ezekre a változásokra. Van, aki simán elfogadja a tényt, van, aki vissza akarja fordítani az idő kerekét. Legyen bár egyik vagy másik, a lényeg az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Például azzal, hogy igyekszünk fenntartani a bőrünk vízmegtartó képességét, ezáltal az üdeségét-feszességét az ún. hialuronsavas feltöltéssel. A egy természetes szénhidrát, a bőr bázisa, és az emberi testben alapvetően vízmegkötő szerepe van, valamint az izmok-ízületek kenőanyagaként is szolgál, amelyet az idő múlásával sajnos elveszítünk. Természetes anyag lévén rendkívül széles a felhasználási területe, sőt, természetességét mutatja az is, hogy idővel lebomlik a szövetekben. Az eltérő szerkezetű töltőanyagok, sőt, azok kombinálása révén az arc gyakorlatilag bármely területe célzottan és egyénre szabottan kezelhető, legyen szó egy vékony vagy aszimmetrikus ajak feltöltéséről, vagy a „nevető ráncokról”, szem környéki szarkalábakról. Ráadásul mindezeket rövid idő alatt (kb. 15 perc), fájdalommentesen és lábadozási idő nélkül lehet kezelni. A töltőanyagok mennyiségétől függően pedig akár mélyhidratálás is elérhető. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy minél érettebb bőrről van szó, annál inkább mélyülnek a ráncok, illetve a bőr turgora (azaz a kötőszöveti rugalmassága) is lecsökken, így érdemes megfontolni különböző töltőanyagok kombinálását.
Azonban a legfontosabb, ha az arcfiatalítás e módja mellett döntünk, hogy olyan helyen végeztessük el a beavatkozást, ahol az orvosszakmai megbízhatóság mellett a minőségi anyagokra is kiemelt hangsúlyt fektetnek. Az Aesthetica Orvosi Központ magasra tette a mércét, hiszen a szakma kiválóságaival és a gyógyszeripari piacon fellelhető, legjobb töltőanyagokat kínálja a páciensei számára.
Jelentkezz be ingyenes konzultációnkra itt, amely során személyre szabott kezelési tervet készítünk számodra! Sőt megéri most jelentkezned, hiszen a szeptemberi Glamour magazinban egy 20%-os kupont is találsz, amellyel kedvezményesen veheted igénybe a hialuronsavas ránc- vagy ajakfeltöltéseinket. Várunk szeretettel!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.