Kidurranhat-e a beültetett mellimplantátum mélyvízi búvárkodás során? A nemzetközi búvárorvosi körökben felmerült a kérdés, hogy miképpen reagálnak a mellimplantátumok a merülésre, illetve kipukkadhatnak-e a merülést követően.
Szerencsére megnyugodhatunk, nem kell lemondanunk erről a sportról. Semmilyen káros következménnyel nem járt még a sportbúvárkodás a mellimplantátumokra, tehát nem fenyeget annak a veszélye, hogy a merülés során kidurranna az implantátum. Kutatók szerint csak abban az esetben léphet fel veszélyes térfogatnövekedés, ha mélybúvárkodás után azonnal repülőre ülnénk, ami nem valószínű, hacsak nem titkosügynök az ember... 🙂
(forrás: Búvárinfo)
Lehet, hogy nem is gondolnád, de a búvárkodás során a testre nehezedő nyomás miatt létezik az úgynevezett no-fly time kifejezés, amit repülésmentes időszaknak fordíthatnánk. Ezt búvárkodás után kötelező betartanod, akkor is, ha nem rendelkezel implantátummal, hiszen a szervezetnek regenerációs időre van szüksége, mielőtt ismét nagyobb mértékű nyomásváltozásnak lesz kitéve a repülés által. A no-fly time hossza általában 12 óra, de erre figyelmeztetni fognak akkor is, amikor merülést szervezel.
A mai modern implantátumok nagyon strapabíróak, így elmondható, hogy semmilyen veszély nem fenyeget akkor sem, ha mellnagyobbításon átesve nyomásváltozás éri a testedet. Természetesen a nagyon magas vagy nagyon alacsony nyomás hatással lehet az implantátumokra, csakúgy, mint az egész testre. Gondolj csak bele, hogy már szabadtüdős merülés esetén is oda kell figyelned arra, hogy megfelelően egyenlítsd ki a nyomást a füledben. Fontos azonban, hogy ahhoz, hogy az implantátumok kidurranjanak, hatalmas nyomás alatt kellene lenned, amelyet valószínűleg Te sem élnél túl. Szerencsére ez nem túl realisztikus, így elmondhatjuk, hogy az implantátumokkal történő búvárkodás vagy repülés 100%-ig biztonságos.
Fontos azonban, hogy búvárkodáshoz megfelelő ruházatot válasszunk, a merülés során a szervezetet érő nyomás ne a mellek területén összpontosuljon. Mint bármilyen más sporthoz, búvárkodáshoz is viselhetsz sportmelltartót a speciális öltözet alatt, így melleid megfelelő támogatásban részesülnek a merülés során is. Emellett plasztikai sebészeink azt javasolják, hogy az implantátumok behelyezését követően mindenképp várd meg a szövetek teljes gyógyulását, mielőtt búvárkodni kezdesz. Kezelőorvosod ebben segítségedre lehet, hiszen mindenki eltérő módon gyógyul, de körülbelül 6 hónap után már bátran végezhetsz bármilyen sporttevékenységet.
A nyomásváltozás hatására apró, ártalmatlan levegőbuborékok keletkezhetnek a mellnagyobbítás során behelyezett implantátumok területén, ami "lötyögő" hanggal járhat. A jelenség a merülést vagy repülést követő 24-48 órában magától elmúlik, semmilyen negatív hatással nem jár, így nem kell aggódnod akkor sem, ha furcsa hangokat tapasztalsz ezekben az esetekben. Azonban fontos, hogy bármilyen hosszan tartó vagy fájdalmas jelenség érinti a melleidet, a lehető leggyorsabban fordulj orvoshoz! Emellett elmondható, hogy az extrém sportolás előtt, illetve utazás előtt fontos lehet konzultálnod az orvosoddal, aki szakmai segítséget nyújthat bizonyos kérdésekben, emellett pedig megnyugtathat, hiszen tényleg semmitől nem kell tartanod, ha mellimplantátummal búvárkodsz.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.