A közösségi médiának és a sztárok által képviselt esztétikai trendeknek köszönhetően egyre nagyobb figyelmet kap az ajkak megnagyobbítása, valamint az ajakfeltöltés. Az American Society of Plastic Surgeons, vagyis az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága által végzett felmérés alapján elmondható, hogy az ajaknagyobbító beavatkozások száma közel 60%-kal nőtt 2000 óta.
Milyen változásokkal jár ez a jelenség az esztétikában? Az ajaknagyobbítás népszerűsége változatosságot is eredményezett, az emberek egyéni igényeik alapján különböző ajkakra vágynak: egyesek dúsabb, míg mások természetesebb megjelenésű ajkakat szeretnének, de az elképzelések variációja szinte végtelen. A növekvő kereslet miatt az orvos-esztétikának is fel kellett vennie a versenyt, így az orvosok új technikákat, eljárásokat és kezeléseket dolgoztak ki annak érdekében, hogy minden Páciens a lehető legnagyobb mértékben megvalósíthassa telt ajkakról szőtt álmait.
Az ajaktöltés megjelenésekor a természetesebb, mégis volumenizált ajkak számítottak népszerűnek, míg a későbbiekben a telt, érzéki ajkak váltak meghatározó trenddé. Az idő múlásával az ajaktöltési trendek kettészakadtak ajaknagyobbításra és ajakfiatalításra. Míg a fiatalabb Páciensek természetes ajkaik teltebbé, nagyobbá tételére vágynak, addig az idősebb korosztály inkább visszaforgatná az idő kerekét és megfiatalítaná az ajkakat és a szájkörnyék területét.
Minden ember más és más, így az ajaktöltéssel kapcsolatban is mindenkinek más igényei és elképzelései vannak. Vannak, akik csupán finom változásra vágynak, míg mások jelentősen nagyobb ajkakat szeretnének elérni az orvos-esztétika vívmányaival. Minden ajak más formával, arányokkal és kontúrral rendelkezik, így minden különleges kívánság és ajaktöltés tapasztalt szakembert igényel. Fontos, hogy csakis megfelelően képzett orvos képes az ajkak kontúrjainak, arányainak és méreteinek esztétikus megváltoztatására. Míg az idősebb nők a fiatalkori ajkaikat szeretnék visszakapni, ajakfiatalításra vágynak, addig a fiatalabb korosztály jellemzően teltebb ajkakat szeretne, illetve követné a barátoktól, közösségi médiából megismert trendeket is...
Bo-tox Lip Flip
A bo-tox Lip Flip eljárást magyarul bo-tox ajakformázásnak is nevezhetnénk, amely egyre népszerűbb az orvos-esztétikai piacon és bizonyos esetekben helyettesíthető vele a hialuronsavas ajakfeltöltés is. Az eljárás az ajkakat összeszorító izmokat célozza meg: a száj feletti izmok részleges elernyedése által a felső ajkak megjelenése teltebbé válik, hiszen nagyobb részük lesz látható a kezelés hatására. A bo-tox Lip Flip azoknak ajánlott, akik inkább a felső ajkaikat szeretnék formázni, természetes hatású ajkakra vágynak, hiszen ezzel a kezeléssel nem lehet jelentős volumennövelést elérni. A töltőanyagmentes ajakformáló Lip Flip kezelést minden esetben tapasztalt esztétikai orvosnak kell végeznie, hiszen a hatóanyagot a megfelelő helyre, a Cupido-ívbe kell juttatni.
Cherry Lips, más néven cseresznye ajkak
A cseresznyeajkak vagy rózsabimbó-ajkak népszerű ajaktöltési technika a Távol-Keleten, kifejezetten Dél-Koreában, amely hódító útjára indult Európában is. A technika lényege, hogy az orvos az ajkak középső részébe injektálja a hialuronsavat, ezzel elképesztően teltté varázsolva azokat. A Russian Lips technikával ellentétben ezzel az eljárással nem a kontúrokra helyezik a hangsúlyt, hanem a száj középső részének növelésére.
Russian Lips
Az orosz ajaktöltési technikát már sokan jól ismerik, hiszen egy ideje hazánkban is kiemelkedően népszerű. A cseresznye ajkakkal ellentétben a Russian Lips technika során nem az ajkak volumenének növelésére koncentrálnak az orvosok, hanem az ajkak kontúrjainak kiemelésére. A Russian Lips lényege, hogy az esztétikai specialisták az orosz babák szív alakú ajkait idézzék meg, szív alakúvá formázva a szájat az ajaktöltés segítségével.
A szájkörnyék fiatalítása
A fiatalabb Páciensekkel ellentétben az idősebb korosztály inkább a szájkörnyék fiatalítását és az ajkak hidratálását tűzi ki célul, amikor az ajaktöltés mellett dönt. A megfelelő tapasztalattal rendelkező orvosok nemcsak az ajkakat töltik fel, hanem felmérik a szájkörnyék és az ajkak területeit, így komplex ajakfiatalítást biztosítva az idősebb Pácienseknek. Az ajkak dúsítása mellett a dohányzóráncok feltöltésére is, illetve a lefelé ívelő szájvégek bo-tox kezeléssel történő korrekciója is szükség lehet. A nasolabialis redők, a marionett vonalak és még az orcák kezelése is segíthet a szájkörnyék megfiatalításában.
Az ajaknagyobbító kezelések népszerűségének robbanásszerű növekedés az orvos-esztétika fejlődéséhez és ajaktöltő technikák széles skálájának megjelenéséhez, új ajaktöltő technikák és termékek felbukkanásához vezetett. Fontos, hogy az ajaknagyobbítás vagy ajakfiatalítás meghatározó, az egész életünket megváltoztató élmény lehet, így érdemes nagy tapasztalattal és szaktudással rendelkező orvost választani, aki nemcsak az általunk választott kezelést végzi el, hanem tanácsokkal és komplex kezelési tervvel is ellát bennünket.
Az Aesthetica Orvosi Központban a legmodernebb ajaktöltési technikákat alkalmazzák orvosaink, emellett széles körben alkalmazzák a bo-tox kezelést is, így nemcsak az ajkak, hanem a teljes szájkörnyék megfiatalítása vagy megjelenésének javítása is lehetséges. Kíváncsi vagy, mit lehet kihozni ajkaidból? Jelentkezz konzultációra és élvezd teljes mértékben Rád szabott kezelési tervünk eredményeit!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.