Az elmúlt évtizedekben egyre több tanulmány született, melyek a magányosság hatásait vizsgálják. Ezekből arra következtethetünk, hogy a szívbetegségek kialakulásában szerepet játszhat a baráti és családi szociális kapcsolathálónk, illetve szeretteink elvesztése. A hatásokat jól szemlélteti, hogy azoknál, akiknél előrehaladott Alzheimer-kór diagnosztizált, de egyúttal kiterjedt ismerősi körrel rendelkeznek, erősebb kognitív funkciók figyelhetők meg, mint azoknál, akik utóbbiból nem bővelkednek.

Életünk során legtöbbünk érezte már magát magányosnak, hosszabb-rövidebb ideig; bizonyos eseményeken vagy az életük változó periódusában, míg másoknál ez az állapot tartósan fenn áll. Ezért is van az, hogy mindenkinek más jut eszébe a magányról; Robinson Crusoe-tól a Karácsony estén keresztül a postai sorban állásig.
A magánnyal kapcsolatban alkotott elméletek szerteágazóak, azonban abban szinte mindegyik elgondolás egyezik, hogy különböző dimenziók figyelhetők meg a magány jelenlétekor. Ilyen a szociális készségek elégtelensége, vagyis a társas kapcsolatokat kialakításának, fenntartásának nehézsége; szituációs problémák, mint földrajzi vagy társadalmi elszigeteltség; irreális elvárások kialakítása mind magukkal, mind másokkal szemben és bizonyos elgondolási stílusok a problémamegoldással kapcsolatban. Feltételezhető, hogy a szociális izoláció olyan ártalmas lehet az egészségre, mint a dohányzás vagy a mozgásszegény életmód.

Mit tegyünk, ha a magányosság állapotába kerülünk? Először is fordítsunk időt arra, hogy átgondoljuk a kiváltó okokat és azokat a lépéseket, amik pozitív változást eredményezhetnek. Ezt követően igyekezzünk élvezni saját társaságunkat, hiszen az, hogy saját magunkról alkotott képünk pozitívan változik, mások is nagyobb valószínűséggel változtatják meg azt rólunk.

„Nem volt könnyű bevallani, hogy magányos vagyok, pedig ez az állapot sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, vagy legalábbis, mint én gondoltam volna. Bár korábban is voltak ismerőseim, sokszor nagyon intenzíven kerített magába az érzés. Ez valószínűleg önértékelési problémáimból adódott, ami miatt felületes kapcsolatokat tartottam csak fent. Úgy érzem, teljesen másképp tekintek ma magamra, mint egy évvel ezelőtt és azokkal az emberekkel, akik társaságában egyedül éreztem magam már egyáltalán nem beszélek. Az önbizalmam javításán sokat dolgoztam egyénileg és segítséggel is, s mára jóval kevesebb, de tartalmasabb, őszintébb, mélyebb barátságokat alakítottam ki.” Csenge, az Aesthetica páciense