A mellnagyobbítás vagy mellplasztika sokak számára megosztó téma. Azonban az ítéletek és elutasítás mögött sokszor a kevés információ és a tájékozatlanság húzódik meg. Sarkított elképzelések tömegeivel találkozhatunk, ha elkezdünk a témában keresgélni, amik azt hirdetik, hogy vagy elfogadod a természetes adottságaidat, vagy „műnő” leszel. Holott a mellplasztika korántsem ennyire fekete-fehér, mert egy megfelelő plasztikai sebésznél nem kell lemondani a természetességről és az esztétikus külsőről sem, hisz ezek akár kéz a kézben is járhatnak.
Rengeteg különböző élethelyzet és vágy indíthat valakit arra, hogy megváltoztassa a külsejét. Az egyik nő, azért szeretné elvégezni a beavatkozást, hogy a szoptatás után elvesztett nőiességét újra meg tudja élni, miközben lehet, hogy másvalaki már fiatalkorától kezdve aszimmetriákkal és az ebből fakadó önbizalomhiánnyal küzd. Bárhogy is legyen, mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy elégedettek és magabiztosak legyünk, és mindaddig míg a saját vágyunk vezérel és nem a társadalmi nyomás, addig felesleges bűntudatot érezni a döntésünk miatt.
Egyediség a trendekkel szemben
A legtöbben abba a hibába esnek, hogy nem veszik figyelembe a saját testük arányait, amikor mellnagyobbításon gondolkodnak. A testmérethez képest eltúlzott mellnagyság aránytalan és természetellenes külsőt eredményezhet, ezért fontos, hogy megfelelő szakorvossal konzultáljunk, aki objektív és valós tudáson alapuló tanácsot adhat. A mellimplantátum formája és töltőanyaga is meghatározó, és egyéni sajátosság, hogy kinek melyik válik be. A kerek forma a leginkább elterjedt, de érdemes akár a cseppalakú, anatómiai felépítéséből adódóan természetesebb hatást keltő implantátumokat is fontolóra venni. Míg a sóoldat, mint töltőanyag, a rekonstrukciós műtéteknél hasznos, addig esztétikai célokra inkább a szilikon alkalmasabb.
Hova kerüljön az implantátum?
Sarkalatos kérdés, hogy izom alá vagy fölé kerüljön az implantátum. A mellizom alá helyezett implantátum tapintásra természetesebb hatást kelt és a kóros tokképződés is jelentősen alacsonyabb kockázatú, azonban a felépülési idő meghosszabbodhat az izomszövet lassabb gyógyulásának hatására. A klasszikus módszernél, ami során nem kell mélyre hatolni a mellben és az izom sértetlen marad, gyorsabb gyógyulási idő várható, ugyanakkor gyakoribb a komplikációk fellépésének eshetősége. Ma már rendelkezésünkre állnak úgy nevezett dual plane módszerek is, amik során csak az izom felét, harmadát emelik meg, így egy kevésbé fájdalmas, mégis esztétikus alternatívát jelentenek. A konzultáció során, szakember segíthet eldönteni, hogy nekünk személyre szabottan melyik eljárás a legmegfelelőbb.
Veszélyes?
Ma már jelentős kutatások bizonyították, hogy a mellnagyobbítás nem mutat összefüggést a mellrák kialakulásával. Modern és biztonságos szilikon implantátumokkal dolgoznak az orvosok, így a kockázatok a minimálisra csökkentek. A legfontosabb szempont mindig a megfelelő szaktudású plasztikai sebész kiválasztása, akinek a keze nyomán esztétikus, saját igényekre szabott és minőségi munkák születnek. A kontrollvizsgálatok nélkülözhetetlenek, de a gyártók mostanra már több tíz éves garanciát biztosítanak termékeikre.
Ne a tökéletességre törekedjünk!
A mellműtét segít a vágyott külső elérésében, de nem tudja megoldani minden problémánkat. Ha évekig küzdünk párkapcsolati gondokkal, vagy az önértékelésünk hever a porban, nem várhatjuk azt, hogy egy mellműtét gyógyírt jelentsen minden bajunkra. Teljesen felesleges a tökéletességbe kapaszkodni, miközben a műtét csupán egy eszközt jelent úgy lelki, mint testi szinten a javulás és az önmagunk elfogadásához vezető úton. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy bármennyire is vágyunk a nagyobb és feszesebb keblekre, időbe telhet megszokni az új tükörképünket, ezért fontos, hogy önmagunk felé is kellő türelmet és gyengédséget tanúsítsunk.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.