Hogy jutottunk el a mell köré csavart anyagdarabtól, a kényelmetlen fűzőktől az okosmelltartóig, sőt még annál is tovább?
1800-as évek
Az 1800-as években a nők még fűzőt viseltek, nem létezett a melltartó. Aztán jött Herminie Cadolle és forradalmasította az egydarabos fűzőt: felvétele már egyszerűbbnek bizonyult, két részre szedték. A kezdetleges alsónemű-melltartó páros felső tagja pántokkal emelte a mellet, az alsó része pedig slankította a csípőt. 1905-ig azonban csak egyben lehetett megkapni az együttest.
1910-es évek
Az első melltartót 1913-ban New Yorkban Mary Phelbs Jacob megalkotta a ma is ismert melltartó ősét. Öltöztetőnőjével éppen egy bálra készülődött, amikor észrevette, hogy csodaszép ruhájához sehogy sem illik a merev fűző. Szobalánya segítségével zsebkendőből és szalagból maga köré tekerte az első melltartót a világon. Még aznap este több megrendelést kapott a bálban a hölgyektől. Találmányát szabadalmaztatta, majd a gyártási jogokat eladta egyfűzőket gyártó cégnek, akik tovább fejlesztették. A melltartó sikerének titka, hogy a fűzővel ellentétben kényelmesebb volt, nem akadályozta a légzést.
A nők örömmel dobták le kényelmetlen fűzőiket és cserélték őket könnyed fehérneműre. Még a hadiipar is erre buzdította a hölgyeket, hisz így 28.000 tonna fémet nyertek az ipar számára.
1920-es évek
A 20-as évek alatt a melltartók már tartottak is, sőt főként a keblek leszorítására használták őket, mert akkoriban a nőideál a fiús alkatú nő volt, és nem a dús keblek. Még kosárméret sem volt akkoriban, de legalább puha anyagokat használtak. 1928-ban fordulópont történt: Ida Rosenthal újra gondolta a melltartó felépítését, és megalkotta az első kosaras melltartót.
1930-es évek
A 30-as években a melltartót szintetikus, sztreccs-szatén anyagból készítették. Elkészült az első vállpánt nélküli modell is. Az évtized végére a divatos, testre simuló kosztümök alatt halcsontos vagy drótbetétes melltartók gondoskodtak a keblek tökéletesebb alakjáról. Sokféle változat készült: szaténből, batisztból, selyemből, hálószerű anyagból, műselyemből és kreppből.
40-es évek
A melltartók terén a 40-es évek igazán mozgalmasnak bizonyult. A melltartók anyagai egyre rugalmasabbá váltak, az évtized végén mutatták be az első kipárnázott melltartót, majd a világ első push up fehérneműjét, sőt elkészült a drótozott melltartó, a korszak nőbálványainak kedvenc darabja. Nagy népszerűségnek örvendett a nylonból készült típus, mert könnyen mosható volt, percek alatt megszáradt, és vasalást sem igényelt. 1949-ben pedig útjára indult a hegyes melltartó, ami 1950-es években indult hódító útjára.
50-es évek
A kúpalakú mellkosarak rögtön meghódították Hollywoodot és az egész világot. Az 1950-es években ilyet hordtak a kor bálványai. Gondoltad volna, hogy a hegyes, drótozott melltartó ötlete egy legendás pilóta-mérnök, egyben filmproducer fejéből ötlött ki? Howard Hughes-nak a fehérnemű tervezésénél a függőhidak szerkezete adta neki az alapötletet.
60-es és 70-es évek
A 60-as években, Woodstock és a hippi-mozgalom idején a melltartó elveszítette jelentőségét, a legbátrabbak nem is hordtak. A lázadozó fiatal nők a melltartót az elnyomatás szimbólumaként kezelték. A 70-es években viszont megjelent a lágyabb, hajlékonyabb melltartó, amely még edzésen viselve is kényelmesnek bizonyult. Az első sportmelltartó két fecskenadrág összevarrásával készült. A nők immáron a kényelmesebb darabokat keresték.
80-as, 90-es évek
A 80-as években a testre simuló ruhák kiegészítőjeként egyre több luxus-fehérnemű jelent meg és már a push-up melltartóra is igényt tartottak a nők. Ezekben az években a testtudatos divat új és sokat láttató módon kezdte hangsúlyozni az alakot.
A 90-es években a főszerep a csodamelltartóé lett, amely egyszerre volt képes tartani és megemelni a kebleket, azaz a push up melltartó mánia elérte a tetőpontját, a mély dekoltázs nagyon trendivé vált.
2000-es évek
2000 a gyors innováció időszaka. Rengeteg új forma került a piacra, köztük a pánt nélküli szilikonos melltartók, varrás nélküli szivacsos melltartók. Megjelentek a D feletti méretek is a tömegtermelésben. Áttörést hozott 2009-ben az „intelligens” melltartó, aminek memóriahabja képes reagálni a test hőmérsékletére, a szivacskosár átveszi a mell formáját, ettől lesz igazán komfortos viselet.
Melltartó történelem 2010-től
Ma a fehérneműpiacon mindenki számára elérhető a megfelelő melltartó, hiszen megszámlálhatatlan színű, fazonú és anyagú melltartót találni. Legyen az push up, alkalmi ruhák alá szánt szilikon melltartó, pánt nélküli, átlátszó pántos, testszínű, csipkés vagy pamut, dögös vagy mamás, varrott vagy varratlan, domború vagy hegyes, mellnagyobbító vagy kisebbítő, extravagáns vagy egyszerű. Mindenki az ízlése és hangulata alapján válogathat. A lényeg, hogy legyünk tisztában a méretünkkel és találjuk meg a megfelelő méretű melltartót, amiben magabiztosan érezzük magunkat.
Ami még vissza van
Manapság mindenki számára létezik megfelelő. A melltartók hosszú utat jártak be az elmúlt évszázadok során. És ennek az útnak nyilván messze nincs még vége. a jövő: Nemrégiben piacra dobták például a sportolásban is segítséget nyújtó melltartót. Vajon úgy elterjed majd mint az okostelefon? Apró szenzorokat rejtettek el benne, ami folyamatosan figyeli a vérnyomást, sőt azt is, hány kalóriát égetsz el edzés közben, amit folyamatosan lecsekkolhatsz a mobilodon.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.