Goodbye strawberry: 2 alkalom lézeres szőrtelenítés INGYEN + ajándék hámlasztás és otthonápolási csomag!**

Szerencsés helyzetben van a mellplasztika szempontjából az, akinek „csak” mellnagyobbításra van szüksége. Általában a fiatalabb korosztálynak többségben az a problémája, hogy feszes, ám kicsi mellük van, szeretnének ennél nőiesebb idomokat. Ebben az esetben a megoldás a mellnagyobbítás, más típusú problémák esetében szükséges a kombinált mellműtét.

A kombinált mellműtétre általában olyan nők jelentkeznek, akiknek szülés, szoptatás következtében, vagy egyszerűen testi adottságaik miatt megereszkednek melleik. Gyakorta – főként közéleti, média szereplők körében – rizikósnak találják a hosszan tartó szoptatást. Tartanak tőle, hogy szép, formás melleik megereszkednek, így a szoptatás helyett a tápszereket választják. Akik pedig kitartóan táplálják babájukat a jótékony anyatejjel, azoknak sajnos nem ritkán kell szembesülniük a megereszkedett mellekkel. Így többnyire ilyen beavatkozásra a nők nem 20-as éveikben, hanem ennél később gondolnak. Akad persze olyan fiatal nő is, akit túl nagy keblekkel áldott meg a sors, és ezek súlyuknál fogva megereszkednek. Számukra is ilyen műtéti eljárás hozhat megoldást.

Több fajtája létezik a kombinált mellműtétnek:

• Kisebb méretű, de megereszkedett mellűeknek a mellimplantátummal történő mellnagyobbítás és mellfelvarrás együttesen jelenthet megoldást.

• Túl nagyméretű, megereszkedett mellek esetében kisebbítik az emlőket, azaz kimetszenek a saját szövetből és a felesleges bőrrel együtt eltávolítják azt.

• Akadnak olyanok, akiknek nem egyforma méretű a két melle. Ez az esztétikai hiba is kiválóan korrigálható műtéti eljárással – szükség esetén különböző méretű implantátumok behelyezésével.

Kérdésként felmerülhet, hogy a megműtött mellek ugyanolyan érzékenyek és erogének lesznek-e a műtét után is, mint eredetileg. Efelől mindenki megnyugodhat: néhány hét, maximum másfél-két hónap elteltével visszaáll az eredeti állapot.

Mi a kombinált mellműtét? Tudj meg többet!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.

Feliratkozom

Ez is érdekelhet

Mikor lehet újból sminkelni szemhéjplasztika után?

Szemhéjplasztika után az egyik leggyakoribb kérdés, hogy mikor lehet újra sminkelni. Ez […]

Dér Heni arcplasztikája sokakat meglepett - de mikor indokolt valójában a facelift? Plasztikai sebészünk válaszol

Az elmúlt napokban több hírportál is beszámolt arról, hogy Dér Heni arcplasztikán […]

Ginekomasztia – miért több mint esztétikai probléma?

Amikor a mellkas területének zsír-, mirigy- vagy kötőszöveti többletéről esik szó, még […]

Rólunk

Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.

Bejelentkezés

Kérj időpontot vagy ingyenes visszahívást! Munkatársaink 1 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot a megadott telefonszámon időpont-egyeztetés vagy tájékoztatás céljából.
Időpontfoglalás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram