A fülplasztika, más néven otoplasztika gyakori fülműtét a gyerekek körében, az elvégzéséhez ideális életkor azután van, hogy a fülek elérték végleges méretüket, ami 5-6 éves korban következik be. Ebben a korban a gyerekek már képesek megérteni és hatékonyan követni a műtét utáni utasításokat, szabályokat, azonban még nem járnak elég régóta közösségbe ahhoz, hogy a fülük miatti csúfolással szembesüljenek társaik által. A probléma korai kezelése megakadályozhatja, hogy az elálló fülek befolyásolhassák önbizalmukat és énképüket.
Bár a fülplasztika műtét szülői beleegyezéssel már akár 12 éves kortól elvégezhető az Aesthetica Orvosi Központban, a fülplasztika elvégzése akkor ideális, amikor elég felkészültnek érezzük magunkat rá, így akár felnőttként is belevághatunk a fülplasztika elvégzésébe.
Fontos, hogy az otoplasztika nem csökkenti a fülek tényleges méretét, ellenben az eljárás során a füleket közelebb helyezik a fejbőrhöz, ami laposabb és kevésbé feltűnő megjelenést eredményez frontális nézetből. Összegezve a fülek kevésbé fognak "elállni" a fejtől, ezzel esztétikusabbá téve a megjelenést.
Az otoplasztika egyik fő fókusza az antihelix, vagyis a fül középső íve. Egyes embereknél ez az ív kevésbé hangsúlyos, emiatt a fülek jobban elállhatnak. Az antihelix formájának definiálásával a fülek közelebb kerülhetnek a fejhez. A fülplasztika másik fókuszpontja az úgynevezett concha, a külső fül mély központi része. A concha módosításával a sebész hátrébb helyezheti a fület, szorosabban a fejbőrre helyezheti. Ez a beavatkozás szintén hozzájárul ahhoz, hogy a fül laposabbnak és kevésbé feltűnőnek tűnjön elölnézetből.
Ezekkel a változtatásokkal a fülplasztika segítségével hatékonyan módosítható a fül helyzete és formája, esztétikailag kedvezőbb megjelenést biztosítva, miközben a fül tényleges mérete valójában változatlan marad.
A fülplasztika felépülési ideje több hónapot vesz igénybe, azonban körülbelül csak 1 hetet kell pihenésre, regenerálódásra fordítanod a műtét után. Ez idő alatt a fül mögött található sebek begyógyulnak, így a varratok is eltávolíthatók körülbelül 1 hét után.
A kezdeti duzzanat és a kellemetlen érzés gyakori mellékhatása a fülplasztika műtétnek, de ezek a tünetek néhány nap alatt fokozatosan javulnak, a műtét után egy héttel már sokkal jobb közérzettel rendelkezhetsz. A felépülési időszak első hete után minden gond nélkül visszatérhetsz a munkába, az iskolába és a szokásos tevékenységeidhez.
A fülplasztika végleges megoldás az elálló fülek korrekciójára. Az eljárás során a plasztikai sebészek változásokat hajtanak végre a fülporcban, így az eredmények nem csupán átmenetiek, hanem teljesen véglegesek lesznek. A fülporcok megfelelő mértékű átalakítását követően a plasztikai sebészek az eredményt varratokkal rögzítik, ezek a varratok tartják majd helyén a füleket, véglegesítve az elért eredményeket. A varratok általában egy hétig vannak bent a fülben, ezzel elegendő időt hagyva a porcoknak a kívánt helyzetben történő gyógyulásra.
A gyógyulási folyamat során a varratok megtartják a porc új alakját és helyzetét, biztosítva, hogy azok a megfelelő helyzetben maradhassanak. Ahogy a szövetek meggyógyulnak az új porcszerkezet körül, a fülek megjelenése állandósul, az eredmények véglegessé válnak.
Ennek következtében, a gyógyulási folyamat eredményeképp a fülplasztika során bekövetkezett változásoknak stabilizálódniuk kell a gyógyulás során, így nem valószínű, hogy a fülek visszaállnak eredeti alakjukba vagy helyzetükbe az idő múlásával. Ez biztosítja, hogy a fülplasztika eredménye tartós legyen, a jövőben pedig ne okozzanak problémát az elálló vagy aszimmetrikus fülek.
A magabiztosság hihetetlenül fontos, így a megjelenésünkkel kapcsolatos pozitív változások nagyban befolyásolhatják önmagunkról alkotott képünket és önbizalmunkat is. A fülplasztika ezáltal akár a másokkal való interakciók minőségét is javíthatja, ami nagy hatással lehet az életminőségükre is.
Hiszünk abban, hogy az önmagunkba fektetett energia megtérül, a magabiztosabb mindennapok pedig felbecsülhetetlenek. Hogy megéri-e fülplasztikát végeztetni? Ezt mindenki döntse el maga, azonban az biztos, hogy mi 100%-ban igennel válaszolunk erre a kérdésre!
A fülplasztikai műtét árát sok minden befolyásolja a műtét hosszától, a kórházi elhelyezésen át, a szükséges vizsgálatok soráig, emellett személyes adottságaid és vágyaid is nagy szerepet játszanak a személyre szabott fülplasztika ár kialakításában.
Az Aestheticában nincsenek rejtett költségek, biztos lehetsz benne, hogy a fülműtét ára fedezi a szükséges gyógyszereket és a beavatkozás utáni kontrollvizsgálatokat is. A fülplasztika ára tehát csomagár, azaz a beavatkozáshoz tartozó összes költséget tartalmazza.
Ha szeretnél személyre szabott árat kapni fülplasztikára, akkor gyere el konzultációnkra, ahol alapos állapotfelmérés után megismerheted lehetőségeidet. Ráadásul rugalmas fizetési lehetőségeket is biztosítunk, így nem kell aggódnod a műtét költségei miatt sem.
Forrás: https://centreforsurgery.com/what-is-the-best-age-for-otoplasty/

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.