Annak, hogy miért akarod kioldatni a töltőanyagot az arcodból, több oka is lehet: a természetesebb megjelenésre való vágy vagy az elért eredményekkel való elégedetlenség, esetleg egy nem jól sikerült töltés mind-mind indokolhatja a döntésedet. Ebben a cikkben mindent elárulunk a hialuronsavas töltőanyagok kioldásáról, illetve a folyamat menetéről is!
A hialuronsavas töltések eredménye nem tart örökké, hiszen a hialuronsav a szervezetben természetesen is megtalálható anyag, amely az idő múlásával beépül a szövetek közé. Míg a Skinbooster jellegű ránctalanító kezelések esetében ez a folyamat gyorsabban lezajlik, addig a hialuronsavas feltöltések eredménye akár évekig is kitarthat. Természetesen ez függ a kezelt területtől is, hiszen az arc bizonyos részein tartósabban megmarad a töltőanyag. Bármilyen problémád akad a töltőanyaggal, nem kell aggódnod, hiszen magától is felszívódik, de ki is oldható a megfelelő anyaggal. Fontos azonban, hogyha hialuronsavas feltöltés után annak a jeleit tapasztalod, hogy a töltőanyag nyom vagy eltömít egy eret, akkor minél hamarabb orvoshoz kell fordulnod, hiszen ez akár szövetelhalást is okozhat.
Tíz alkalomból kilencszer az ajkak területét érinti a hialuronsavas töltőanyag kioldása, amelynek több oka is van: a hialuronsavas ajakfeltöltés az egyik legnépszerűbb esztétikai beavatkozás, emellett az anyag migrációja, vagyis elvándorlása könnyedén megtörténhet abban az esetben, ha nem megfelelő kezelést kapunk. Mi az a töltőanyag migráció pontosan? A kezelt területre befecskendezett töltőanyag "elvándorlását", más helyre történő áthelyeződését nevezzük migrációnak, ezekben az esetekben furcsa, nem esztétikus összkép alakulhat ki. A nem megfelelő szöveti rétegekbe való töltés, illetve a túl sok töltőanyag egyszerre történő beinjektálása egyaránt okozhat ilyen problémát. Sajnos az ajkak ilyen esetben történő korrekciója nem lehetséges további anyag beinjektálása által, először a meglévő töltést kell kioldani ahhoz, hogy csodás ajkakat kaphassunk. Hidd el, a "kacsacsőr" megjelenés senkinek sem előnyös...
A töltőanyagok kioldása bizonyos esetekben kötelező kezelési módja egy felmerülő állapotnak: ilyen lehet például a granulóma, illetve súlyosabb esetekben az érelzáródás. A töltőanyagok kioldása nélkül a betegek kritikus állapotba kerülhetnek: ha a töltőanyag egy érhez ér, ezáltal érelzáródást okoz, az vaksághoz vagy akár nekrózishoz is vezethet. Kiemelkedően fontos, hogy esztétikai kezeléseinkhez olyan egészségügyi szakembert keressünk, aki nemcsak az esztétikai eljárásokban, hanem a szövődmények kezelésében is jártas. A hialuronsavas feltöltés orvosi kompetenciát igényel, így ha nem szeretnél súlyosabb mellékhatásokkal küzdeni, akkor a kozmetikusok által végzett töltéseket érdemes nagy ívben elkerülnöd!
Az arcba töltött hialuronsavas töltőanyagok feloldására a szakemberek az úgynevezett hialuronidáz enzimet alkalmazzák, amit Hylase kezelésként is megtalálhatsz az esztétikai központok kínálatában. A hialuronidáz működése egyszerű kémiai reakciókra épül, amelyek során az enzim kapcsolódik a hialuronsav molekuláihoz, majd elindítja a hialuronsav lebontását. Az enzim működése függ bizonyos környezeti tényezőktől is, például a PH-értéktől és a hőmérséklettől is. A hialuronsav lebontása hosszabb folyamat, akár 2 hétig is eltarthat, a természetes felszívódási folyamathoz hasonlóan megy végbe.
Mit tapasztalhatsz a hialuronidáz enzimes kezelés során? Maga az eljárás hasonló a töltésekhez, elsőként érzéstelenítést alkalmaz az orvos, ezt követően a hialuronsavas töltés helyére juttatja a hialuronsav bontó enzimet. A kezelés érzete egyénenként eltérő lehet, bizonyos esetekben minimális kellemetlenség tapasztalható. A Hylase kezelés után a kezelt terület duzzadtabb lehet, ezután pedig látványos térfogatcsökkenés tapasztalható a területen. Fontos, hogy a kezelést csak képzett szakember végezheti, nem létezik otthoni verziója, így nem érdemes kísérletezned.
Nagy szakmai tapasztalattal rendelkező orvos-esztétikai orvosaink a legjobb minőségű anyagok segítségével tüntetik el az öregedés látható jeleit és varázsolnak csodálatos, telt ajkakat. Ha valamilyen okból azonban ki szeretnéd oldatni a hialuronsavat az arcodból, akkor is tudunk megoldást, hiszen orvosi központunkban elérhető a Hylase kezelés is. Ha eddig máshol végeztetted hialuronsavas kezeléseidet, de nem vagy elégedett az eredménnyel, akkor valószínűleg a töltőanyag kioldása az első lépés. Pár hét elteltével pedig újra töltethetsz a kezelt területre, így ha elrontották hialuronsavas töltésedet, akkor sem kell aggódnod. Kis türelemmel és szakértőink segítségével álmaid megvalósítása sosem volt ennyire egyszerű. Ha szeretnél személyre szabott ajánlatot kapni, akkor kérj időpontot ingyenes orvos-esztétikai konzultációnkra, ahol minden kérdésedre személyre szabott választ kaphatsz!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.