Nagy Balázs népszerű színész, egyben az Aesthetica vendége számos szőrtelenítési eljárást kipróbált, mielőtt a lézeres szőrtelenítés mellett döntött. Úgy gondolja a sima és szőrtelen bőr napjainkban már teljesen természetes igény a férfiak részéről is, hiszen ez is hozzátartozik az ápolt és elegáns megjelenéshez, így szégyenlősségnek helye nincs. Balázs most elmondja nektek, hogy számára mit jelent az ápoltság és azt, hogy a borotva és a gyanta helyett miért választotta a 8 alkalmas végleges lézeres szőrtelenítést.
Amikor a megjelenésé a főszerep
„Szerintem a hónalj és a hát szőrössége vagy szőrtelensége a férfi ápoltságáról, az arc- vagy a mellkas szőrzet milyensége pedig inkább a személyiségről árulkodik.” – vallja Balázs, aki nem rejti véka alá, hogy mennyi bajlódástól szabadult meg azzal, hogy az Aesthetica lézeres szőrtelenítését választotta.
„Mivel az életem jelentős részét színpadon vagy kamerák előtt töltöm, sosem volt kérdés, hogy ápoltnak kell lennem és ennek a szőrtelenítés az egyik velejárója. Nekem sem a borotva, sem a gyantázás nem volt megoldás. Az egyikre majd mindennap szükség volt, a másik irritálta a bőrömet. Így tettem le a voksom inkább a lézeres szőrtelenítés és az Aesthetica mellett. Az időpont egyeztetés rendkívül rugalmas, a kezelő nővérek kedvesek és profik. Bátran ajánlom!”
Miért jó választás a lézeres szőrtelenítés?
Az Aestheticában használt LightSheer diódalézeres berendezés és a kezelőfejek megfelelő kombinációja a férfiak számára is megnyugtató megoldást jelent. Bármely testrész kezelhető a lézerrel, kivéve a szemöldök. A 8 alkalmas kezelést követően nem lesz többé szükséged borotvára, gyantára és nincs több begyulladt szőrtüsző sem.
Várható eredmények
A lézeres szőrtelenítés során a diódalézer csak az aktív, növekedési fázisban lévő szőrtüszőket pusztítja el. Mivel szőrzetünk egy része nem az aktív fázisban van, így ezekre a lézeres szőrtelenítés nem hat, ezért van szükség többszöri kezelésre. 1-3 alkalom után már jelentkezik a lézeres szőrtelenítés eredménye: a szőr sűrűsége ritkul, erőssége jelentősen csökken. A végleges lézeres szőrtelenítés kezeléssorozat eredménye, azaz a teljes simaság a sorozat befejezésével alakul ki. A kezelések hatására az egyszer elpusztított szőrtüszőből már nem nő többé pigmentált szőr, legfeljebb pihék nőhetnek.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.
Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.