2=5 akció! Most egyszerre 5 testrészt szőrteleníthetsz 2 áráért!

Mit látunk ma, 2017-ben folyamatosan a közösségi médiában és a sajtóban úgy egyáltalán? Nincs nap, hogy ne jönne fel egy poszt vagy jelenne meg egy cikk önmagukat elfogadó természetes nőkről, szőrös női hónaljakról. Nincs is ezzel semmi baj, szuper jó, ha valaki el tudja fogadni magát és azt, hogy bizony idővel változunk, sőt szívesen meg is osztja szeretett striáit, megváltozott testét. A másik oldalon a tökéletes idomokkal rendelkező insta királynők, akik járják a világot és az éjszakákat és bikinis fotóikból élnek. Elfogadjuk mindkét végletet, mégis támadás éri azokat, akik szeretnének változtatni megváltozott alakjukon.

A mellfelvarrás például számtalan anyukának adhatja vissza önbizalmát, mert a szülés és szoptatás után nagyon gyakori, hogy akár egy-két számmal csökken az eredeti térfogat és sajnos megereszkedik a bőr. A feszes, telt keblek másik ellensége pedig az évek múlása, így sokan azért kérik szakember segítséget, hogy a régebbi formájukat kaphassák vissza. A lényeg, hogy mi magunk döntsünk, és ne mások véleménye irányítson minket.

Testtudatosok, instakirálynők, hétköznapi nők

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.

Feliratkozom

Ez is érdekelhet

Mik azok a lapos vagy befelé forduló mellbimbók?

A női mellek mérete és formája rendkívül változatos. Bár sok nő elégedett […]

Mi okozza a befelé forduló mellbimbókat?

A mai modern társadalomban, ahol egyre inkább elfogóbbak és toleránsabbak vagyunk, még […]

Mellbimbó redukció vagy mellbimbó kisebbítés

Tartós megoldást keresel az esztétikus mellbimbók elérésére? Szoptatás vagy fogyás következtében megnyúlt, […]

Rólunk

Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.

Bejelentkezés

Kérj időpontot vagy ingyenes visszahívást! Munkatársaink 1 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot a megadott telefonszámon időpont-egyeztetés vagy tájékoztatás céljából.
Időpontfoglalás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram