VÉGLEGES SZŐRTELENÍTÉS GLAMOUR NAPOK: 1+1 AKCIÓ! Most egyszerre 2 testrészt szőrteleníthetsz 1 testrész áráért!

Sziasztok!

Viki vagyok, 26 éves, és szeretném megosztani Veletek tapasztalataimat mellműtétemmel kapcsolatban. Tartsatok velem!

A nagy döntés

Ha már esetleg megfogalmazódott Bennetek a gondolat, vagy egy álmot dédelgettek még csupán, azt javaslom, tartsatok velem, hisz én már elhatároztam magam!

Mindig szerettem volna teltebb kebleket, de ez a vágy mindig olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt. Az élet számos területein éreztem, hogy ennek hiánya kissé megnehezíti a mindennapokat. Legyen ez akár egy fehérnemű vagy fürdőruha vásárlás, vagy akár egy ruhanemű megválasztása egészen a párkapcsolati dolgokig.

Számomra ezek a tényezők most tornyosultak akkorára, hogy úgy határozzak, teszek ellene. Tudtam, hogy azon múlik minden, hogy hova fordulok a problémámmal. Konkrét elképzeléseim voltak az esetleges Klinikákkal, illetve Orvosokkal kapcsolatban. Tudtam, hogy csak úgy szeretnék belevágni ebbe a beavatkozásba, hogy 100%-osan biztos lehetek a szakértelemben, tapasztalatban. Amikor az ember önként vállal egy operációt, maximálisan biztos akar lenni a dolgában. Ezekkel a határozott elképzelésekkel és tervekkel kezdtem el keresgélni és találtam meg a számomra legmegfelelőbb helyet, az Aesthetica Orvosi Központot.

Azon túl, hogy nagyon sok jót hallottam az Aestheticaról szerettem volna saját magam is meggyőződni erről.

Tetszett, hogy számos kezeléssel, területtel foglalkoznak a plasztikai beavatkozáson túl. Megfogott az a nézetük is, hogy a műtét után nagy gondot fordítanak az utógondozásra is. Mindezek a jövőre nézve is nagyon fontosak számomra, nem kizárt, hogy a jövőben más szolgáltatások is érdekelhetnek.
Internetes regisztrációt küldtem, melyben feltüntettem, hogy mely plasztikai beavatkozás érdekelne pontosan. Másnap már hívtak is, egy nagyon kedves Hölggyel beszéltem, aki már telefonon keresztül szimpátiát váltott ki belőlem. Közvetlen volt, mégis diszkrét és udvarias. Konzultációs időpontot egyeztettünk a hét második felére.

Az első konzultáción...

Eljött az első konzultáció időpontja, bevallom őszintén elég izgatott voltam. Talán attól féltem a legjobban, hogy bár tudom, hogy mit szeretnék – mi is az én álmom – talán nem tudom úgy kifejezni magam, hogy az az orvos számára is rögtön egyértelművé váljon. Vajon eszembe jut majd minden kérdés a beavatkozással kapcsolatban? … ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben.

Egy adatlap kitöltése és pár perc várakozás után már fogadott is a doktor úr, aki első pillanatra szimpatikussá vált számomra. Meghallgatta az elképzeléseimet és miután megvizsgált, elmondta az ő meglátásait. Mindent alaposan és türelmesen elmagyarázott számomra, szinte kérdeznem sem kellett, kedves és előzékeny volt. Munkáiból készült fotóalbumon keresztül szemléltette számomra, hogy hogyan képzelhetem el az én esetemben az eredményt. Gyönyörű fotó volt. Azt javasolta nekem, hogy egy 270 cc vagy 290 cc sima felületű implantátumot válasszunk, amit mirigy alá helyez be majd.

Az orvosi konzultációt követően találkozhattam egy nagyon kedves esztétikai tanácsadó hölggyel, vele beszélhettem meg a műtét további tudnivalóit. Ő segített abban is, hogy a műtét finanszírozásának anyagi lehetőségeiről tájékozódjam.

Úgy döntöttem, hogy megvalósítom az álmom. Kitűztük a műtét időpontját. Természetesen ilyenkor elengedhetetlenek a különböző vizsgálatok, ahol minden teljesen rendben volt. A műtét előtt még egy alkalommal ellátogattam a doktor úrhoz, hogy pontosan átbeszéljük az operáció lényegét. Nagyon vártam már a műtétet…

A nagy nap...

A műtét napján korán ébredtem, hisz 8 órakor már a kórházban kellett lennem. Este összepakoltam, és ügyeltem arra, hogy éjfél után már ne egyek, s ne igyak semmit. A kórházban a doktor úr már várt, a nővérek nagyon kedvesek voltak. Kitöltöttem pár adatlapot, és kaptam egy pontos leírást a műtét velejáróiról. A nővér bekísért a szobámba, ami egy barátságos kórterem volt, légkondicionálóval, tv-vel, külön fürdőszobával. A nővérke mondta, hogy nyugodtan átöltözhetek és, hogy mossam meg a melleimet Betadinos oldattal. Amint végeztem már jött is a doktor úr, még egyszer átbeszéltük a műtét részleteit, mirigy alá helyezett, 270 vagy 290 cc, sima felületű implantátumban állapodtunk meg, s berajzolta a vágás helyét.

Miután lefeküdtem az ágyamba, kaptam egy nyugtató injekciót. Ezt követően pár perc múlva már álomba is szenderültem. Visszagondolva ez azért volt nagyon szerencsés az én esetemben, mert nem szerettem volna átélni a műtő hangulatát, s az oda vezető utat. A műtétet követően az ébredésem olyan volt mintha délutáni alvásból ébredtem volna. Halvány emlékképeim vannak arról, hogy a doktor úr, édesanyám és a nővérek körülöttem állnak. Hirtelen csupán annyit tudtam kérdezni, hogy mikor lesz a műtét! Egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy már túl is vagyok rajta. Csak akkor hittem el, mikor melleimre tekintettem. Nem fájt semmim, kábult voltam, de jó volt a közérzetem, még hányingerem sem volt. Infúzión kaptam fájdalomcsillapítót, illetve jobb és bal oldali mellemnél 2 cső vezette el a felesleges váladékot. A műtét napja teljes egészében pihenéssel telt, nem voltak különösebb fájdalmaim. A mozgás kicsit nehezemre esett, de a nővérek mindenben segítettek. Este már ehettem is, főként levest kívántam. Éjszaka párszor felébredtem, de ez igazából talán már a sok fekvéstől volt.

A "leleplezésre" várva!

A mellműtétem másnapján már 7 órakor jött a doktor úr, és kihúzta a csöveket. Ez kicsit kellemetlen érzés volt, de 10 perc múlva már semmit nem éreztem belőle. 8 óra után már indulhattunk is haza.

A doktor úr azt kérte, hogy este hívjam fel, és hogy pontosan szedjem a tőle kapott gyógyszereket. A műtét másnapját pihenéssel töltöttem, és napról-napra egyre jobban éreztem magam, egyre könnyebben mozogtam. Nagyon jó volt az étvágyam, és rengeteg folyadékot ittam.

Hihetetlenül izgatott és kíváncsi voltam már az eredményre, szerettem volna látni már a megszépült kebleimet! A kötés levétele után szerencsére már csak sportmelltartót kell viselni. Sokat nézegettem magam a tükörben még a kötés levétele előtt is, és be kell, valljam, amióta melleim nagyobbak, formásabbak lettek, úgy látom, végre van derekam is!

Boldogan, az első kontroll után!

Bizony boldogan, de mennyire! Végre láthattam a melleimet! Fantasztikus, gyönyörűek! Úgy éreztem, sírni tudnék a boldogságtól!

Már alig vártam, hogy az első kontrollra mehessek, és láthassam végre az eredményt. A doktor úr megkérdezte, hogy vagyok, van e panaszom? Elmondta, hogy mi fog történni, és hogy továbbra is kíméljem magam. Ezután levágta a kötést, és megtisztította a bőrfelületet, és végre eljött a várva várt pillanat. Mondta, hogy nézzem meg bátran a tükörben! Nem akartam hinni a szememnek, már akkor gyönyörűek voltak. A doktor úr elmondta, hogy hogyan fognak még változni, formálódni. Az álom végre valóra vált és nyitott szemmel álmodhattam tovább!

A sebek is szépen gyógyultak, és újra leragasztásra kerültek, majd egy új sportmelltartó került rám vissza. Megbeszéltük, hogy 1 hét múlva kell ismét jönnöm, akkor már varratszedésen. Megkaptam a zárójelentésemet, amelyben pontosan le volt írva minden a műtéttel kapcsolatban.

Nagyon boldog voltam és eddig csak éreztem, de most már határozottan tudom, hogy nagyon jó döntést hoztam, amikor elhatároztam magam a mellműtétemmel kapcsolatosan.

Mindennapok a műtét után

Az első kontroll után változatlanul nagyon jól éreztem magam! Mondhatni, hogy napról-napra jobban, hisz már fájdalmaim egyáltalán nem voltak, és kezdtem elég jól egyedül is boldogulni a mindennapi feladatokkal, természetesen még otthon. Egyre több dolgot tudtam már egyedül csinálni, persze változatlanul nagyon ügyeltem arra, hogy nehéz dolgot ne emeljek. Csodálatos volt minden reggel úgy ébredni, hogy ez nem csupán egy álom, hanem a valóság, amely örökre elkísér. Megkönnyíti az életem és számos területen önbizalmat ad, s egyben kiegyensúlyozottabbá tesz! Rájöttem, hogy számtalan dolog terén leegyszerűsödik az életem ezen túl. Gondolok itt egy fürdőruha vagy fehérnemű vásárlásra.

Már az első napokban lelkileg sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és nőtt az önbizalmam is. Tudtam, hogy pár nap múlva a varratokat is kiszedi a doktor úr, nagyon vártam már. Kíváncsi voltam, hogy gyógyul a sebem, én mindent megtettem, nagyon vigyáztam rá, és betartottam szigorúan az orvosi előírásokat.

Túl a varratszedésen!

Kicsit tartottam a varratszedéstől, de kellemesen csalódtam! A doktor úr eltávolította a ragtapaszt és egy mozdulattal kiszedte a varratokat. Meg sem éreztem a különbséget a ragtapasz levétele és a varrat eltávolítása között. Mindkettő egy – egy percet vett igénybe, és teljesen fájdalommentes volt, mondhatni egy mozdulattal túl voltam mindkettőn.

Én úgy érzem szebbek lettek, mint amiről álmodni mertem. Hihetetlen, hogy egyszeriben, hogy megváltozott az alakom, végre arányosnak látom magam, és büszkén húzom ki a testem! A műtéti sebem a mellem alsó redőjében, vízszintesen húzódik és mindössze pár centi volt az egész.

A sportmelltartót természetesen továbbra is viselnem kellett, de el kell, hogy mondjam, hogy annyira kényelmes, hogy ezt egyáltalán nem bánom. Továbbá külön örömmel töltött el, hogy végre kitöltöttem egy olyan melltartót, amely merevítőtől és szivacstól mentes!

Hosszabb fürdőzésektől természetesen tartózkodnom kellett még, de már egy gyors teljes zuhanyt is beiktathattam a mindennapokba. A heget krémmel kellett kenegetnem, hogy ezzel is elősegítsem a gyógyulását.

Nem kell, hogy mindenki egyetértsen a döntésemmel, de ez az én testem, az én életem és legfőbb szempontból az én lelkem, hisz valljuk be a testünk – a külsőnk nagy hatással van a belső harmóniánkra. Ha nem vagyunk kibékülve a külsőnkkel, nehéz rátalálni a lelki kiegyensúlyozottságra, komfortérzetre.

Remélem sokak számára tudtam segíteni nyújtani, információkkal szolgálni a mellműtéttel kapcsolatosan, legyen ez szakmai vagy lelki kérdés. Én az Aestheticaban megtaláltam mindazt a szakmai és emberi profizmust, amely megkönnyítette számomra a beavatkozás teljes folyamatát!

Köszönöm nekik!

Viki mellplasztika naplója

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.

Feliratkozom

Ez is érdekelhet

Férfi plasztikai sebészet: az önbizalom és a megújulás forrása

Férfi plasztikai sebészet: az önbizalom és a megújulás forrása A plasztikai sebészet […]

Milyen kombinált mellműtétek léteznek?

Megereszkedett mellek? Lehet, hogy kombinált mellműtétre lenne szükséged! A mellnagyobbítás megváltoztathatja az […]

Minden, amit tudni akarsz a mellplasztikáról!

Mellnagyobbításon gondolkozol? - Aesthetica Orvosi Központ
Mindig is érdekelt a mellplasztika? Akkor olvass tovább! A mellplasztika az egyik […]

Rólunk

Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.

Bejelentkezés

Kérj időpontot vagy ingyenes visszahívást! Munkatársaink 1 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot a megadott telefonszámon időpont-egyeztetés vagy tájékoztatás céljából.
Időpontfoglalás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram