Glamour-napi 1+1 akció: szőrteleníts 2 testrészt 1 testrész kezelésének árán!*

Őszi Aesthetica Magazinunk címlaplánya Miták Bernadett, páciensünk. Olvassátok el Ti is a vele készült interjúnkat:

Aesthetica: Hogy kezdődött a bloggerkedés?
Berni:
A divat szerelmeseként és némi műsorvezetői tapasztalattal a hátam mögött arra gondoltam, ezt a két szenvedélyt kellene párosítanom, ezért döntöttem a vlogolás mellett.  A vlog után következett a blog, ahol hétről hétre próbálok inspirációt és segítséget nyújtani a fiatal hölgyek számára stílusommal. Azt, hogy jó úton járok, a 2017-es évben megerősítette az is, hogy a Glamour magazin az első Nagykövetének választott.

Aesthetica: Mióta érdeklődsz a divat iránt?
Berni: Mindig is érdekelt a divat, fontos számomra a stílusos megjelenés, és kiemelten foglalkoztatnak az aktuális trendek.

Aesthetica: Szerinted ki a legnagyobb stílusikon?
Berni: Számomra a legnagyobb stílus ikon egyértelműen a kedvenc sorozatom főszereplője Carrie Bradshaw. Idén volt 20 éves a sorozat, de a benne látható outfitek mai napig megállják helyüket!

Aesthetica: Mit jelent neked a szépség?
Berni: A szépség nagyon szubjektív dolog, mégis azt gondolom, talán akkor a legjobban sugárzó, ha az adott személy kiegyensúlyozott és jól érzi magát a bőrében.

Aesthetica: Miért választottad az Aestheticát?
Berni: Az első pillanattól kezdve, ahogy bizalmat szavaztam Nektek, nem okoztatok csalódást! Gyönyörű környezet, kedves szakértő emberek, és a szolgáltatások széles kínálata biztosít időről időre arról, hogy öröm nálatok szépülni!

Az igazi elismerés tőletek érkezik! Címlapon: Miták Bernadett

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.

Feliratkozom

Ez is érdekelhet

Mik a szem körüli öregedés leggyakoribb jelei, és mit tehetünk ellenük?

A szem körüli bőr rendkívül érzékeny és vékony, ezért ezen a területen […]

Hogyan érhető el laposabb has? Ideális feltételek hasplasztikához

Sokan vágyunk arra, hogy a hasunk feszesebb, laposabb és formásabb legyen. Sokszor […]

Az AI szerepe a modern szépségideálok formálásában – a divattól a plasztikai sebészetig

A mesterséges intelligencia (AI) egyre több területen válik meghatározóvá az életünkben: ma […]

Rólunk

Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.

Bejelentkezés

Kérj időpontot vagy ingyenes visszahívást! Munkatársaink 1 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot a megadott telefonszámon időpont-egyeztetés vagy tájékoztatás céljából.
Időpontfoglalás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram