Zsófi története sajnos nem egyedi, hiszen számos fiatal lány esik a kuruzslók csapdájába, azonban ez az ügy - Zsófi története - olyan nyilvánosságot kapott, ami végre lehetővé teszi, hogy az emberek megértsék: orvos-esztétikai beavatkozásokat csak orvos végezhet, nem véletlenül.
Az olyan orvos-esztétikai kezelések, mint az ajakfeltöltés speciális szakértelmet igényelnek, ezáltal nem hozzáértő kezekben a kockázatok nagymértékben megnőhetnek. Orvosi Központunkban mindenkit figyelmeztetünk, hogy csak és kizárólag szakértő orvost válasszanak az ilyen jellegű kezelések elvégzéséhez, hiszen kizárólag orvosok rendelkeznek olyan anatómiai tudással, amely lehetővé teszi a kezelések biztonságos elvégzését!
Olvasd el most Zsófi meghökkentő történetét!
Zsófi a közösségi médiában talált rá Vivire, aki rengeteg referencia munkát posztolt, így barátnőivel megbízhatónak ítélték ahhoz, hogy ellátogassanak hozzá kezelésre. Azonban sokszor a megbízhatóság álcája mögött csupán ügyes reklámok állnak, a szakmai képzettség és tapasztalat hiánya pedig szörnyű dolgokhoz vezethet.
Zsófi és barátnői már sokadszorra jártak ajakfeltöltésen Vivinél, azonban ebben a konkrét esetben Zsófi az állába is kapott töltőanyagot, mert az ajkak "nem bírták el" a megbeszélt mennyiséget. Ekkor kezdődött Zsófi kálváriája, és ekkor ébredt rá, hogy bár Vivi fala tele volt oklevelekkel, nem kellett volna megbíznia a lányban.
Zsófi már a kezelés közben érezte, hogy valami nincs rendben, fájni kezdett az álla. Mire hazaért, a terület teljesen bekékült, másnapra pedig az ínye is színt váltott: kékes-lilás árnyalatúvá vált. Írt Vivinek, és aggódva kérdezte, hogy normális-e ez az erős fájdalom. A nő megnyugtatta, hogy nincs ok aggodalomra, szerinte ez a reakció teljesen természetes. Azt javasolta, kenje be fekete nadálytő krémmel és vegyen be fájdalomcsillapítót.
A panaszok azonban folyamatosan súlyosbodtak. Kelések jelentek meg Zsófi állán, az ínye pedig teljesen elfehéredett, mintha elhalt volna. Az ínye konkrétan levált a fogáról. Ekkor újra segítséget kért: videóban megmutatta a kialakult állapotot, és jelezte, hogy továbbra is fájdalmai vannak. Vivi úgy vélte, nincs vérkeringés az áll területén, és valószínűleg allergiás reakcióról van szó. Azt tanácsolta, hogy Zsófi menjen vissza hozzá, mert ki kell oldani a töltőanyagot.
Zsófi el is ment, Vivi pedig állítása szerint kioldotta az anyagot. Nem sokkal később Vivi videóhívásban ellenőrizte Zsófi állapotát, és felhívta a figyelmét arra, hogy allergiagyógyszert is szednie kell, amit Zsófi azonnal meg is vett. Egy ezt követő telefonhívás során Vivi arra kérte Zsófit, hogy nyomja meg az állát, majd megállapította, hogy még mindig nincs vérkeringés, így még egyszer ki kell oldani az anyagot.
Szerencsére azonban Zsófi munkahelyi barátai meggyőzték a lányt, hogy ne a kuruzslóhoz menjen vissza, hanem az ügyeletre menjen el, hiszen állapota egyre súlyosabb volt: „Te nem mész vissza. Orvoshoz mész. MOST.”
Az ügyeletről azonnal továbbküldték a kórházba, ahol azonnal felvették az osztályra. Kiderült, hogy a nem megfelelő ismeretekkel rendelkező kezelő átszúrt egy eret, a töltőanyag pedig elzárta a vérkeringést az állkapocsban, az ínyben és a nyálkahártyában. Ezért Zsófi azonnal vérhígítót, antibiotikumokat és fájdalomcsillapítókat kapott, valamint naponta többször tűszúrásokkal próbálták oldószert juttatni a szövetekbe, hogy megmentsék a még életképes szöveteket.

Az eset 3,5 hónapja történt. Zsófi 5-6 napot töltött a kórházban: a szakszerű ellátásnak és az egészségügyi dolgozóknak köszönhetően az állapota fokozatosan javul, ám a fogínyében visszafordíthatatlan károsodás keletkezett.
A kezelést végző nő és partnere még a kórházban is meglátogatták Zsófit, ahol közölték vele, hogy teljesen felesleges feljelentést tennie, mert kapott számlát, tehát nem lesz semmilyen következménye, ha feljelentést tesz. A látogatás során is próbálták elbagatellizálni a történteket, annak ellenére, hogy hivatalos dokumentáció nem készült a beavatkozásról, ráadásul Zsófi állapota is önmagáért beszélt.
A feljelentés megtörtént, a kuruzslók szankcionálása pedig még égetőbb kérdés lett az eset nyilvánosságra kerülésével.
A Telex által felkeresett szájsebész szakorvos és arc-állcsont-szájsebészet igazságügyi szakértő, Dr. Lászlófy Csaba szerint a legfontosabb, ami miatt csak orvos végezhet orvos-esztétikai kezeléseket, hogy ezek esetleges szövődményeit csak orvos képes megfelelően ellátni, csak orvos rendelkezik a kezelések biztonságos elvégzéséhez szükséges tudással. A kozmetikusok vagy akár a végzettség nélkül "töltögetők" nem rendelkeznek megfelelő anatómiai ismeretekkel ahhoz, hogy ilyen jellegű beavatkozást végezhessenek.
Pedig az olyan esztétikai kezeléseknek, mint például a hialuronsavas ajaktöltés komoly szövődményei lehetnek, ha nem hozzáértő személy végzi. A Zsófi esetében is jelentkező érelzáródás szövetelhalást eredményezhet, ha nem veszik észre időben, hiszen a területen megszűnik a vérellátás, így a szövetek nem jutnak oxigénhez. Az ilyen esetekben minden perc számít, így nem érdemes az ár miatt olcsóbb kezelést és nem megfelelően képzett szakembert választani.
Mit kell tenned, ha rosszul sikerül az ajaktöltésed? Ebből a cikkből megtudhatod!
Az Aestheticában tapasztalt, orvosi végzettséggel rendelkező szakemberek végzik a kezeléseket, prémium minőségű hatóanyagokkal, így nálunk teljes mértékben biztonságban vagy. Fontos, hogy mielőtt belevágnál egy orvos-esztétikai kezelésbe, mindig tájékozódj arról, hogy a kezelést végző szakember milyen végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, emellett a használt anyagok minősége is nagyon fontos egy ilyen beavatkozás során.
Mindig legyen gyanús, ha a kezelést nem megfelelő higiénia mellett, nem orvosi rendelőben végzik. Zsófi esetében már a Havanna-lakótelepen kialakított kezelőhelyiség is árulkodó jel volt. Emellett az ár is fontos szempont: ha túl olcsó egy szolgáltatás, lehetséges, hogy nem orvos végzi a kezeléseket, esetleg nem jó minőségű anyagot használ a kezelések elvégzéséhez.
Források:

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy először értesülj akcióinkról, limitált tartalomért, VIP akciókért.

Csúcstechnológiás lézer- és anti-aging központunkban a komplex kezelésekre és az egészséges, esztétikus test elérésének támogatására törekszünk.